- Kinyitnád az ajtót?
- Persze! Máris megyek! – mondta Petra.
Amikor kinyitotta az ajtót, egy elég magas 45 év körüli, mogorva
férfi állt előtte rezzenéstelen arccal. Humorérzéke láthatólag nincsen.
Öltönye láthatólag 200 évvel ezelőtt kiment a divatból.
- Jó napot! Üdvözlöm Miss Stewart. Mint ahogy hallhatták már, egész
ittlétük alatt én leszek a gondnokuk, a sofőrjük és a felügyelőjük.
- Ez ki? – kérdeztem szerintem elég flegmán, miközben éppen egy rágóval egy lufit fújtam, amelyik arcon találta. Upsz.
- Elvileg ő a gondnokunk és még a sofőrünk meg a felügyelőnk – mondta Petra.
- Gondnoknak oké. Sofőr az kell, nem akarok buszozni, de felügyelő, az minek??????
- Sajnálom, azt hittem, hogy a szüleik közölték ezt önökkel – mondta
rémes francia akcentussal az öreg. Kiderült, hogy francia származású.
- Remek, anyuék ránk küldtek egy francia mumust! – suttogtam Petrának aki nagyokat bólogatott.
- Remek, pont jókor érkezett a bácsi, mert éppen vásárolni mennénk az Oxford Street-re – közölte a “bácsival” Petra.
Ezután hallottam, hogy mormogott a nagy bajsza alatt valami „remek,
mehetek egy hippi üresfejűvel és egy flegma rockbabával vásárolni”.
*
Már a harmadik boltba léptünk be, és Petra peace-jeles pólókat nézett
magának, mikor megcsörrent a telefonja. Láttam rajta, hogy örül a
hívásnak, ezért sejtettem, hogy az anyukája hívja.
- Jaj! Fel kell vennem! …kimegyek beszélni, mert itt nagy a ricsaj.
- Jó, én megvárlak annál a helyes fekete ruhánál. – mutattam az üzlet sarkában lévő dress-re.
*
PETRA SZEMSZÖGE:
- Szia anyu. Igen, minden rendben van itt. Igen az inast is
megtaláltuk, vagy is inkább ő talált ránk. Igen tényleg minden rendb……….
– és ebben a pillanatban egy alak ellökött, és én a telefonommal együtt
a földön hevertem. Amikor felnéztem szinte elállt a lélegzetem. Aki
ellökött egy fiú volt. Belenéztem a két nagy barna szemébe és azonnal
szerelmes lettem. A haja olyan barna volt mint a csokoládé.
- Bocsi – mondta a fiú, miközben rám mosolygott.
- Se-semmi baj! – dadogtam.
- Kárpótlásul eljössz velem egy fagyira?
- Szívesen mennék, de a barátnőmmel jöttem és nem hagyhatom itt.
- Oké megértem – kezdte, de amikor hátranézett visszafordult hozzám –
De viszont most mennem kell! – mutatott az utána rohanó lánysereghez –
Később még biztosan találkozunk.
- Rendben – suttogtam,de már ő addigra elszaladt. Ezután visszamentem Vikihez.
*
VIKI SZEMSZÖGE:
- Már azt hittem elvitek az UFO-k olyan sokáig voltál kint! –
viccelődtem vele, amikor megláttam a kezébe a széttört telefont. –
Valami baj van? – kérdeztem tőle félve de ő csak vigyorgott.
- N-nem…semmi baj nincs!
- Most vagy láttál egy unikornist, vagy egy fiú van a dolog mögött.
- De még milyen helyes! – ábrándozott magában
- Gondolom nem az unikornisra értetted. – mire mindketten felnevettünk.
A nap további részét vásárlással töltöttük. Mondhatom mindkettőnknél
volt vagy 20-20 szatyor telis-tele cipővel, ruhával és táskával. Hulla
fáradtan értünk vissza a hotelba Fill-lel (ez a neve az inasnak).
- Petra! – ordítottam át a lakosztályt
- Mondd! – szólt vissza az étkezőből, ahol éppen egy almát evett.
- Nekem kell egy háziállat! – mondtam magabiztosan.
- De Viki, te is és én is allergiásak vagyunk minden állatszőrre! …a csúszómászókat utáljuk a teknős meg harap… – elmélkedett.
- Akkor vegyünk madarat! – támadt e csodás ötletem.
- Majd holnap bemegyünk az állatkereskedésbe és nézünk valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése