1 év+Bejelentés

Sziasztok! November elseje van. Tudom, mindenki a mindenszentek ünnepére gondol, de számunkra ez a nap nem csak erről szól. Pontosan egy éve, 2012. november elsején került fel az ADOD legelső része, a 'Kezdetek'. Ez még a blog másik oldalán történt.

 

Szóval hivatalosan is, ma vagyunk 1 évesek, ami hatalmas szó. Most egy kis összefoglalót, eredményhirdetés következik ebben a néhány sorban.
Eddig elért eredményeink:

• 27 rendszeres olvasó
• négy díj, amit még nem tettünk hivatalossá
• 2 Facebookos verseny 1. helyezettje
• 34 fejezet

Nos, szerintem ez nem kis eredmény. Persze, nem ez a legnagyobb, legolvasottabb a blog, de büszke vagyok magunkra. Büszke, hogy ennyi mindent elért életünk legelső blogja.

*

Most viszont szeretnénk bejelenteni valamit; a blog hivatalosan is bezár. Természetesen a történetet befejezzük, de már csak egy (ismétlem: egy) hosszabb rész várható és egy epilógus. 
Köszönettel: Petra&Viki.

II.kötet~4.Rész~ Is it all a dream?

Tolókocsiban ültem, várva a műtétemre. A levegőt szaporán vettem és igyekeztem kellő mennyiségű vizet inni. Fogalmam sincs, hogy meddig tart egy ilyen lábműtét, ezért felkészültem arra, hogy akár több napig is bent leszek. Na jó, kicsit túlzok, de az ember nem lehet ideges az első műtétje előtt pár perccel?
A kezemben tartottam az asztalon hagyott kis levelet, melyet biztosan Viki hagyott itt. Nagyon aggódom miatta, mert már egy ideje nem láttam sehol. Nagyon remélem, hogy nincs semmi baja.
Az ajtó nyílt és a nevemet mondták, ami csak egyet jelentett. Azt, hogy készen kellett állnom az elkövetkezendő pár órára. Készen álltam? Nem, viszont meg kellett tennem. "Innen nincs visszaút. Én egészséges szeretnék lenni, minden fajta fájdalom és szenvedés nélkül!"-ilyen gondolatokkal vágtam bele. Zayn, aki elkísért, kikapta a kezemből a levelet és még utoljára bólintott egyet biztatásként, miközben azt suttogta: 'Menj!'. A válaszom egy keserű mosoly volt, mielőtt begurultam volna a pokolba.
Nem sok emlékem van a bent töltött időmről, talán az utolsó pillanattöredék, amikor megkaptam az altatókat, amik meghozták a hatását.

  

~zene~

"-Mi történt?-nyitottam ki a szemem. Nem találtam senkit sem a szobában, ezért elfelejtve a műtétemet, felpattantam és minden kín nélkül lépkedni kezdtem az ajtó felé. 'Ez a műtét hatásos volt!'-gondoltam magamban, hiszen úgy éreztem magam, mint ahogyan álmomban szoktam. Semmi feszültség, semmi lelkiseb, semmi aggodalom,semmi fájdalom. Az ajtót halk nyikorgások közepette nyitottam ki, majd kinéztem a folyosóra. Egy lélek sem lézengett a fehér kórházfolyosón. Apró lépéseket tettem mezítláb, elindultam a szomszéd szobába, ahol egy ismerős kép várt rám. Egy könny szökött a szemembe, amikor megláttam a hotelt, ami nyári 'lakásunk' volt. Elképedve néztem, ahogy az unokatesóm a haját szárítja törülközőben és a vele szemben lévő ajtó kinyílik...  Megtöröltem a szemem és a kórházi lebenyemben félve átnéztem a vele szemben lévő szobára. Kínomban megráztam a fejemet és nevetve néztem be az ablakon keresztül. A videójátékot játszó Niallnak, Harrynek, Louisnak és Zaynnek itt mutatott be először Liam. Hihetetlen érzés volt hónapokkal később átélni ezt. Már bátrabban pillantottam be a következő üvegnél, nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. A fiúk a hotelszobánkban ültek, Fill az ajtónkban állt és mi, életünkben először meglátjuk a One Thinget.Ahogy egyre tovább haladtam, egyre frissebb élmények szemtanúja lehettem, másodjára. Óvatosan lépkedtem az utolsó ablakhoz és behunytam a szemem. Jól tudtam, hogy mi következik, csak nem tudtam, hogy látni akarom-e. Talán jobb lett volna, ha csukva marad a szemem.Viki, Zayn és én az asztal alatt bujkálunk, miközben Niall, Eleanor, Louis, Harry és Eszter a hotelszobában ragadva megkötözve ül... Eddigi könnycseppjeim megkétszereződtek. Mire letöröltem az arcomat, az ugrás jött, amitől összerezzentem, megráztam a fejem és ekkor döbbentem rá két dologra. Ez egy álom, hiszen..mennyi az esélye annak, hogy egy ébren lévő ember ilyet tapasztal? Hogy újra élheti ezeket az eseményeket? Nulla.
Borzalmasan sírtam. Fel akartam ébredni. Rá kellett jönnöm, hogy ez az álom nem a többiekről szól. Nem, nem is rólam. Az összes eseményben szerepelt egy ember, aki számomra a legfontosabbak közé tartozik. Ez az álom Liamről szól. Borzalmasan hiányzik. Talán erre csak most ébredtem rá igazán, álmomban. Érdekes, igaz? Álmomban talán okosabb vagyok?
Behunytam a szemem és erősen koncentráltam, hogy felébredjek, de ez nem rajtam múlik. Visszamentem a szobából ,ahonnan indultam és utoljára végignéztem még egyszer az összes ablakot.  A szívemben maró fájdalom lett úrrá, ezért megszaporáztam a lépteimet. Amint a szobához értem, a többi fény kihunyt, és csak abból a helyiségből szűrődött ki halvány fény, ahonnan elindultam.  Megszokás hatalmából benéztem, amikor megláttam magamat az ágyon. A szemem csukva, a testem elgyengülve. A bal oldalamon Liam fogta a kezemet, a szeme megtelt könnyel, ami a kezemre hullott. Ezt látva, a lábam megremegett és összeestem. "
A szemhéjam megremegett és óvatosan kinyitottam a szememet. A fény szokatlan volt, ezért hunyorogva próbáltam kitalálni, hol lehetek. Pislogtam néhányat és végül megráztam a fejem. A kezemen különös melegséget éreztem, ezért odapillantottam.A kezemet egy másik kéz fogta gyengéden. Egyre feljebb vittem a pillantásomat, amíg meg nem láttam a karhoz tartozó alakot is.
-Ne! Még mindig álmodom! Ez nem igaz!-csattantam fel, majd ahogy tudtam leugrottam az ágyról...és abban a pillanatban összeestem. Hogy miért? A lábam sajgott én pedig remegtem. A verejtékező homlokkal néztem fel Liamre, aki a kezét nyújtotta segítségképpen, felsegített.
-Hogy érted, hogy álmodsz?Mi történt?-kérdezte, és én akkor kezdtem felfogni, hogy ez nem álom. Ott állt előttem teljes életnagyságban. Annyi mindent akartam kérdezni, de egy szó sem jött ki a torkomon. A szemembe könny szökött, mire leült mellém az ágyra és szorosan átölelt. Összeszorítottam a szememet és próbáltam egyenletesen levegőt venni, kisebb-nagyobb sikerrel. Mély lélegzetet vettem, mire elengedett.-Hogy érzed magad?-kérdezte kis mosollyal az arcán.
-Ne viccelj! Nem én... nem én voltam bezárva több napig-feleltem halkan és erőtlenül. Fürkészve figyeltem minden megmoccanását, mire egy kisebb heget véltem felfedezni a szeme alatt.  Óvatosan megérintettem a helyet, mire ő rátette a kezét az enyémre.
-Ne aggódj. A rendőrség kitett magáért-suttogta-És.. csak, hogy tudd. Talán nem voltál ott, de te tartottál életben. Ha nem tudom, hogy jó helyen vagy, talán....-folytatta, mire a kezemet a szájára helyeztem. Nem kellett kimondania. Elmosolyodott, mire a fejét közelebb helyezte az enyémhez. Én is elmosolyodtam és hagytam, hogy megcsókoljon. Amikor ajkaink szétváltak, megszólalt.
-Gondolom, szeretnéd látni a többieket is-mondta, mire kikiabált a többieknek. Az ajtó nyílt és egyszerre rontott be rajta Eleanor, Louis, Niall , Eszter és Harry. A szemem felcsillant és majd' kiugrottam a bőrömből. Mármint, amennyire műtött lábbal lehet ugrálni.
-Sziasztok!-öleltek meg egyesével, miközben én a könnyeimmel küszködtem. Utoljára Zayn lépett be az ajtón. Az arca komor volt, ezért az én jókedvem is csökkent. Aggódóan néztem Zaynre, aki rám nézve halványan elmosolyodott, majd a kezembe nyomta a kis levelet. Gyorsan és idegesen olvastam el azt a pár szót, ami benne állt. Mindenki a levél felé görnyedt és különböző reakciókkal néztek felváltva Zaynre és rám.

Új design + Helyzetjelentés + Közlemény + Új blog + Új név

Sziasztok. Mint látjátok nem új résszel jelentkezünk, csak néhány dologról szeretnék szót ejteni.
Mindezt kezdeném a kinézettel.

• Azt utóbbi időben megtanultam a fejléckészítés némely fortélyát. Szóval ami most virít a blogon az az én művem. Remélem Petra nem szedi majd le a fejemet amiért lecseréltem az előző designet, de nekem az már nem tetszett. Most besárgultunk. :) A jelenlegi kékes fejlécet ne nézzétek. Először olyanra akartam csinálni az egész blogot, de újra fogom csinálni, mert inkább a sárgát választottam.
• A fejezetről annyit, hogy még el sincs kezdve.....Nem tudni mikorra lesz meg vagy egyáltalán mikor kezdi el Petra.
• Ez az utolsó "Kötete" a blognak. Ezt is már Petra fogja írni, mert Én úgymond 'visszavonultam'. Természetesen írni még írok hisz nemrég kezdtem el az első könyvemet. Csak több Fanfiction-t nem vagyok hajlandó írni. Innen a blogról mint szerkesztő nem tűnök el, mert hisz ami itt van az Én ötletem és minden jogot fenntartok az anyasági szerepemre. :) >.<
• Az utolsó dolog pedig az, hogy szerény személyem kezdett két új blogot. Egyik sem fanfiction, de azért linkelem őket és írok egy kis "ízlelítőt" is.
• Úgy néz ki, hogy nem bírok sokáig egy író név mellett maradni, de most ezt megváltoztatom. Ellie Navarro ∞ néven fogok futni. Ez az olasz rajongásom miatt van :D Bár még szinte az összes fejlécen az előző név áll, ez lesz az új, végleges változat :)

Blogok:

1. Elveszve a halál tengerében:  A történet főszereplője Naomi Peterson aki húgának halála után összeomlik. Egy ember számára eleve óriási fájdalom ha elveszti a szeretteit, de a lánynak még azt a tudatot is el kell viselni, hogy Sarah miatta halt meg. A főszereplőt csak egy ember, Michael érti meg. Mellesleg Ő a lány barátja is egyben. De vajon mi történik Naomival? Rájönnek, hogy Ö a bűnös? Kibírja ezt ép ésszel a lány vagy beleőrül?
2. HeartKiller:  Vámpírnaplók..... sorozat, könyv... két teljesen külön történet. És itt a harmadik! Blog formájában. Mind a kettőből vettünk el tulajdonságokat. Ezáltal egy teljese új és független történet alakul ki. Elena Gilbert magabiztos, céltudatos, hódításra született királynő, nem Stefan Salvatoreval ismerkedik meg, hanem annak testvérével. Rengeteg minden megváltozik ezekből kifolyólag. A hasonmás élete nem fordul a feje tetejére mint bármelyik másik blogos történetben.. Lassan lappang a változás, a fájdalom, az észrevétlen szerelem.

Ellie N.

BLOGLOVIN'

Sziasztok. Gondolom mindenki hallott a blglovin'-ról. Sajnos ez az egy megoldás van. Ha még nem tudnád mi ez és mért kell itt egy link ahol mindent megtudtok: http://noriciisblogdesign.blogspot.hu/2013/06/nagyon-fontos-minden-egyes-bloggernek.html

A blog bloglovin' linkje: KATT

KÖVESSETEK!!!!!

II.kötet~3. rész~Emlékek

Sziasztok. Tudom nagyon sokára érkezett az új rész, de extra hosszúval készültem. Egy dologra szeretnénk titeket kérni...... többet komizzatok meg pipáljatok. Ha több lesz a részek is gyorsabban jönnek. Az írói nem megváltozott "Nadia Holwell". Nem kell megijedni nincs új író, csak én váltottam álnevet.Nem akarom húzni a szót. Jó olvasást és várom a visszajelzéseket. Xoxo: Nadia/Viki/

(zene) 
ha leáll indítsátok újra!

Annyira nem értem, hogyha Petrának műtétre van szüksége miért nem vitték már be a kórházba. Ehelyett itt ül előttem fájlalva szinte mindenét. Liam is hiányzik neki, sőt bűntudata van amiért otthagyta a többieket. Persze én bármit mondhatok neki nem hallgat rám, de azt hiszem most nekem is nem kis bajom van.
- Min gondolkozol ennyire? - fürkészett szemeivel.
- Ja Én semmin, csak elbóbiskoltam -kezdtem mentegetőzésbe.
- Annyival jobb lenne ha még tavaly nyár lenne. Úgy hiányzik az az időszak - majdnem azt mondtam, hogy hidd el nekem is. 
- Hát biztos jó volt - hazudtoltam meg magam. - De nekem most lenne egy kis elintéznivalóm, ha nem baj - és már álltam is fel, hogy indulhassak.
- Hé! De hova mész? Vagy mi dolgod van? Vagy mi? Én ezt most nem értem, nem rég menekültünk meg és neked máris elintézni való ügyeid vannak? 
- Sok a kérdés - aztán az ajtón kilépve eltűntem a szeme elől. Utam a legbiztosabb helyre vezetett ahonnan biztos választ kapok a kérdéseimre. Hívtam egy taxit, mert ahogy kiderült New York-on kívül vagyunk és kívülről elhagyatottnak tűnő motelban. És még szerencse, mert az orvos aki még év elején vizsgált a kómám után itt dolgozik. Tudtam, hogy most hozzá kell mennem segítségért.

- Doktor úr... gondolom hallotta a hírt miszerint a föld másik részén terroristák elfoglalták a hotelt ahol éppen megszálltunk és eddig csak hárman menekültünk meg... - kezdtem bele a kis monológomba.
- Igen. Sajnálatos hír. És mennyi rajongó is meghalt - szomorodott el. - De folytasd csak.
- És hát ugye mi kiugrottunk... Petrának eltört a lába, Zayn-nek szerencsére semmi súlyosabb baja, de velem valami nincs rendben.
- Mégpedig?
- Hát ezt nem lehetne inkább kivizsgálni? Tudja mikor a kómám után amnéziám lett is ön vizsgált, pont ezért jöttem önhöz.
- Sejtem mi a probléma. Kérem jöjjön velem és megvizsgáljuk, sőt egy tesztet is készítünk.

Hosszú vizsgálatok után megint ott ültünk az orvos tárgyalójában és vártuk az eredményeimet. És pont akkor egy kis nővér slisszant be az ajtón a kezében a papírokkal. Gyors távozása után el is kezdtük nézegetni az iratokat hátha rájövünk valamire.
- Miss Tonkin.... azt hiszem megtaláltam a választ., arra miért érezte úgy magát mintha többet tudna.
- Igen? Akkor mondja már kérem - sürgettem meg az orvost hisz nem érek rá én egész nap.
- Akkor mindent összevéve a leletek azt mutatják, hogy amikor kizuhantak és a földre estek olyan szintű erősséggel amely halálos is lehetett volna, de az a szerencséjük, hogy emberekre estek rá, így a zuhanás és csapódás ereje tompult, de nem annyira hogy a testük ne érezte volna meg az óriási rázkódást, ezáltal az ön év eleji incidensénél sokkal nagyobb roham érte minden testrészét, így a fejét is. 
- És ez pontosan mint jelent?
- A rázkódástól az emlékei visszatértek. Csak akarjon emlékezni és meglátja minden olyan lesz mint régen.
- Itt semmi nem lesz olyan mint régen! - szó nélkül indultam az ajtó felé, onnan pedig a kijárat felé. 

Az utcákat járva kavarogtak a fejemben bizonyos mondatok. "Csak akarjon emlékezni és meglátja minden olyan lesz mint régen." Eddig egész nap rohantam és nem gondoltam az érzéseimre, arra, hogy félek e vagy sem. És most jött el ez  pillanat. Akartam emlékezni az elmúlt nyárra. Tudni akartam ki is vagyok én. Mi a múltam, mire nem emlékszem.  Hirtelen a mellkasomat iszonyatosan nehéznek éreztem. Egymás után ugrottak be zavarosabbnál zavarosabb képek, emlékek.  Nyár, hotel, bolt, tábortűz a parton, koncert, kórház, végrendelet, Petra sír, Harry a kezében visz majd megcsókol, Zayn szorosan ölel és puszit nyom a fejemre, veszekedek az apámmal, elszökök otthonról, gitár, ácsorgás, forrócsoki, karkötő, Danny, a szobám, és egy álom amit most készülök eldobni magamtól, hogy egy másikat érhessek el. Nem tudtam hová rakni a Harryvel eltöltött múltam. Hisz ezt nekem nem is mondták el. Aztán egy másik kép ugrott be. Eszter és a régen gödröcskének becézett Harry csókolóznak én pedig rohanok, elesek, Petra utánam jött kiborulok majd amikor visszamegyek veszekszünk. A torkomba óriási gombóc keletkezett. Hirtelen a fák amik mellett elhaladtam velem kezdtek sétálni és röhögtek rajtam. A világ körbefordult velem és homályosan láttam. Hogy miért? Mert a szemembe könnyek gyülekeztek. Először nem értettem miért aztán rájöttem. Akárhogyan is próbáltam és próbálom, nem tudom mindig azt az ijesztő és flegma énemet mutatnom. Bármi is volt ez előtt, az már nem lesz olyan. Ilyenkor azt gondolná az ember, hogy majd a barátaim karjába dőlök emlékekkel teli, fátylat borítva arra, hogy nem mondtak el nagyon lényeges dolgokat. De, hogy már tudom ki is vagyok Én...... hát nem ilyen! Én nem fogok kitűnő mosollyal odarohanni hozzájuk, hogy innentől boldogok legyünk. Nem.. az nem én lennék.  Az érzés ami hatalmába kerített leírhatatlan volt. Örültem, hogy végre kemény két hónap bizonytalanság után van múltam. Mégis úgy éreztem magam mint akit elárultak, hátba döftek. Kihasználták azt, hogy nem emlékszem arra, hogy talán mélységesen utálom Esztert, és nem mondták el. Ehelyett inkább hazugságokba menekültek. Mindezek ellenére Én nem fogom Őket szembesíteni a kínzó igazsággal amit talán nem lennének képesek elviselni. Nem fogják megtudni, hogy tudom Ki vagyok (akármilyen furán is hangzik), és, hogy az elsőnek zavaros képek összeálltak. Minden a helyén volt csak én nem. Beülve egy kávézóba gondolkodtam azon, hogy mi lesz ezek után. Én ezt nem így szerettem volna. Nem így akartam újra emlékezni. Olyan mintha két világ létezne számomra. Van amire nem emlékeztem és van a baleset utáni. Két nagyon külön dolog. És nem tudom egy azon szemmel látni ezt a két külön álló életet. Vagyok Én aki kómába volt pár napig és van az aki gitározott, énekelt, szerelmes volt és csak pár embernek nyílt meg. Az utóbbit külsős szemmel látom. Egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy összekapcsoljam rendesen a két dolgot. Az emlékek összeálltak csak a két személyiség nem.  
Már-már majdnem elaludtam a kávézó teraszán mikor egy kislány rohant oda hozzám.
- Kéjhetek egy ajáíjást? - kérdezte a kislány félénk, visszafojtott hangon, és az "r" betűket helyettesítette azzal a bizonyos aranyos "j" betűcskével amitől olyan ártatlanságot sugárzott, hogy még a kő is megolvadt volna tőle.
- Miért szeretnél tőlem aláírást? - érdeklődtem miközben megsimítottam szőke haját és gyönyörű kék szemeibe néztem. Mintha Niall lenne kislány verzióban.
- Hát nem te vagy Zayn Malik bajátnője?
- De én vagyok - és már értettem mire megy ki a játék.
- Akkoj kéjlek íjd ajá nyekem ezt a papíjt - kérlelt. Mit tudtam volna tenni? Nemet mondok? Ennyire azért Én sem vagyok szivetelen.
- Milyen névre írhatom? - mosolyogtam rá biztatás kép. 
- Melody - hangjában éreztem, hogy már magabiztosabb. Hirtelenjében felugrott a mellettem üresen ácsorgó székre és kényelmesen elhelyezkedett rajta. A kezembe nyomta a kis papírkáját amiről a banda arca mosolygott vissza rám. Mindeközben újra elöntött a szomorúság ás fájdalom amit az emlékeim okoztak. Szépen aláírtam a papírt, olyan sebességgel, hogy még véletlenül se essen rá az arcomról legördülő könnycsepp. Sajnos nem tudtam megelőzni, így óhatatlanul a papírra landolt az a bizonyos. Aláírásom végét ezzel elhomályosította és Zayn arcképe is megfolyt a cefnin.
- Ne sírj. Ők csak jót akartak neked. Ne hagyd, hogy felemésszen magával a dolog. Pihend k az egészet és meglásd végül minden jóra fordul - állt meg felettem egy göndör hajú idősebb hölgy. Ruhája sem megszokott volt, a mieinkhez képest. A válaszomat meg sem várva tovább sétált és engem ott hagyott. A kis Melody még mellettem ült és érdeklődve szegezte rám szemeit. Talán a nővére, talán az anyja de szólították a szőkeséget. Egy "köszönöm, szeretlek" kíséretében leugrott a székről és elfutott.

Újonnan egyedül maradtam. Aztán beugrott egy ötlet. Danny. Már minden mindegy alapon előkaptam a telefonom és megkerestem a nevét. Tétovázva, de rámentem a zöld kis kockára majd a fülemhez emeltem a vaskos készüléket. A fülsüketítő csörgés irritálta mindenem, és még a hajam is égnek állt.  Idegesen doboltam a műanyag asztalon amitől a már oda készített üdítőben apró hullámok keletkeztek. Pont mint a tengerben. "Vihar előtti csend." Gondoltam. Aztán a vonal eltűnt és helyét átvette egy ismerős hang.
- Halo? Itt Danny beszél - hangjában monotonságot éreztem. Nagy valószínűséggel ugyan ezzel a hangnemmel veszi fel a telefont.
- Danny? Viki vagyok - próbálkoztam nem mutatni a meglepődöttséget, ha ezt még nem is látja, de hallhatja.
- Úristen. Tényleg te vagy az? Olyan rég beszéltünk. Hogy vagy? De hogy - hogy emlékszel rám? 
- Dan.. ezt most hosszú lenne elmondani. Tudunk találkozni? - kérleltem fájó hangon.
- Itt vagy New York-ba? - biztos, hogy tátva maradt a szája a vonal másik végén.
- Nem a Bahamákon pihentetem a popómat és gondoltam teleportálom magam. Szerinted? - nevettem és örültem, hogy végre beszélhetek vele. Rögtön jobb kedvem lett.
- Igen. Te vagy Vik - hangjában tükröződött, hogy jól szórakozik. - Na de mondjuk tíz perc múlva a Central Park-ban? Itt lakom nem messze.
- Redben. Én egy kávézóban ülök - még jobban körülnéztem, hogy merre is induljak, majd megpillantottam egy táblát a "Central Park" felirattal. - Akkor ott találkozunk - mondtam majd le is raktam a telefont. Táskám mélyébe süllyesztve a készüléket és az italt indultam el a remélhetőleg megfelelő irányba. 

Lépteimet egyre gyorsabba vettem miközben az előttem sétáló nő haját néztem, ahogy minden lépésénél belekapott a gyengének sem nevezhető szellő. Én is megpróbáltam ezt a féle közlekedést, de nagy valószínűséggel úgy néztem ki mint egy idegbajos csaj aki ide oda dobálja a fenekét. 

A tél miatt megkopaszodott fák sora között siettem. Lehet, hogy nincs levelük, de már a rügyek egyre nagyobbra nőttek. És akkor megpillantottam Őt. Nyugodtan ült az egyik padon és pont felém pillantott. Mosolyra húzta száját majd elkezdett felém sétálni. Mikor ide ért szorosan megöleltem.

Sokáig beszélgettünk és nevettünk. Minden fontos dolgot megbeszéltünk és egy nagy, nehéz döntésre jutottunk. 

- Akkor egy óra múlva a reptéren - köszönt el Danny egy puszival majd hátat fordítva elsétált. Nem nézett vissza és én sem. Tudta, hogy ez az életem egy fejezetének a lezárása. És nem fogok meghátrálni. Nem.. ezt most nem engedhetem meg magamnak. Mert ha menni kell, hát menj. 

*

*

*

A fekete toll sercegett a papíron. És befejeztem azt a mondatot amit nagy valószínűséggel nem tartanak, be de nem fognak megtalálni. Többet nem. Az ősrégi papírt kiraktam az asztal közepére. Petra aludt, Zayn pedig a haját szárítja. 

 Egy utolsó pillantást vetettem a fürdőszoba ajtajára melynek túloldalán ott állt az aki a mindennél is többet jelent számomra. Most még is elhagyom. De nem bírnám ki. Már nem. Megtört a jég. Már nem vagyok az a "nincsenek érzelmeim" típusú lány. 

"Szeretlek" suttogtam Zaynnek, vagy az ajtónak... olyan mind egy, egyik sem hallja meg többet ezt  szót. Hagytam, hogy egy könnycsepp újra legördüljön az arcomról. Majd a táskámat felkapva siettem ki a szobából. 

A taxi a lepukkant szálloda előtt várt. Egyenesen a reptérre mentem a gondolataimmal együtt. 

Danny már várt rám. Kezében összesen egy bőrönd volt, nekem még annyi sem.

Gyorsan szálltunk fel a New York - London - Budapesti repülőre ami hazavisz minket. Igen.. hazamegyünk.

- Viki! Viki! - keltett Dan. - Leszállunk!

- Máris? Még csak most szálltunk át Londonban... - néztem szemöldök ráncolva, majd ásítottam egyet. Éljen az energikus Én. Becsatoltam az övemet, majd Danny vállára hajtottam a fejem azzal a céllal, hogy még alszok.

*

*

*

Ott álltam a ház előtt... utoljára négy hónapja jártam itt és akkor is szöktem el. Harmadik csöngetésre a zár kattant és a szívem a torkomba ugrott. A félelem tűz szerűen futott végig a testemen. A fülem lüktetett és kezdtem alig látni mást, csak a kilincset. Arra koncentráltam, majd az el is fordult. Az ajtó egyre beljebb húzódott így megláttam egy cipőt, lábszárt és egyre fentebb emeltem tekintetem. Egy rózsaszín póló mire hullámos fekete haj lóg. És végérvényese szembenéztem a sorssal. 

- Anya - nem tudtam mást mondani csak sírva dobtam el magamtól a táskám és ugrottam egyetlen és pótolhatatlan anyám karjai közé. Fejemet vállába fúrtam és az eddigieknél ezerszer erősebben szorítottam magamhoz.

- Kicsim. Hiányoztál - mondta már ő is sírva. - Tamás! Gyere!

- Mi van már megint? - trappolt le apa a lépcsőről így meglátva engem. Kezéből az ital kiesett és végig gurult a szőnyegen.

- Szeretlek - szaladtam oda a megfagyott apámhoz. Szoborként állt a lépcsőn amióta meglátott. Az ölelésem hatására kezei felengedtek és megölelt.

A nappaliba foglaltunk helyet mind a négyen.

- És kicsim... mond tudod, hogy Danny... - kezdett bele.

- Igen anya. Tudom, hogy Danny a bátyám.

II.kötet~2. rész~Again?

 És hát igen..Megjött a II.kötet 2. része is :) Nem is húzom az időt. Jó olvasást mindenkinek <3

xx Petra

*Petra szemszöge*
Egy számomra ismeretlen szobában ébredtem.A fáradságtól nagyon homályosan, rosszul láttam. Összesen annyit bírtam kivenni, hogy egy barnás falú szobában vagyok. Megpróbáltam felülni, hátha jobban látok valamit. Sikerrel jártam, mert rájöttem, hogy egy kihúzhatós pótágyon fekszem, egy nappaliban. A tőlem nem messze lévő kandallóban ropogott a tűz, amit néha egy fapiszkával megpiszkáltak. A kéz, mely a piszka botot tartotta, nagyon ismerősnek tűnt. Mellette még valaki fejét láttam fel-felbukkani a kanapéról.
Lehúztam magamról a takarót, mire a fotelen ülő két ember hátrafordult, és figyelmeztettek:
-Meg ne próbálj fel állni!-kiáltották, de már késő volt. Nagyon megijedtem, hogy vajon miért üvöltenek velem? Hát, nem kellett sok, hogy rájöjjek. Amikor felálltam, azzal a lendülettel vissza is csapódtam az ágyra, amihez rettentően közel volt a fal. Így nem nehéz kitalálni, hogy rendesen bevertem a fejemet is. A lábam sajgott, pont annyira, mint amikor el volt törve. Na, olyan fájdalmat sem kívánok senkinek.
Megint megkíséreltem felállni, de már okosabban, nekitámaszkodtam a közelben lévő szekrénynek, és a szobán végighaladó polcsoron keresztül, eljutottam a kanapéig, ahol mindkét ember végignézte a bénázásomat. Kicsit dühös voltam, mert látták, hogy alig bírok menni, és ők nem segítenek, de amikor megláttam a két arcot, egyből elillant a dühöm.
-Viki!!!-huppantam le a kanapéra hatalmas fájdalmat érezve a lábamban(és a szívemben is).
-Petra, nyugi! Ne nagyon erőltesd meg a lábadat!-kérlelte az unokatesóm.
-De mi ért fáj ennyire?-kérdeztem, mire a Viki bóbiskoló Zayn is felnézett.
-Jé, felébredtél?

-Kérdezed ezt te...-utaltam arra, hogy már szinte Álomvilágban jár.
-Na, de miről van szó?-eszmélt fel a 'bradfordi bad boy'.
-Miért fáj ennyire a lábam?-kérdeztem ismét döbbenten. Zayn és Viki összenézett és afféle 'mondjuk el neki' bólintással Zayn elkezdte a történetet.
-Zuhantunk. Én már mindenre felkészülve öleltelek át tieteket, mert éreztem, hogy a biztos halál már közelít. Ám nem így lett...-vett egy mély levegőt- A szálloda előtt sorfalat álltak, ezért senki sem bírt, se ki, se bemenni. Mi mindhárman két emberre estünk rá, akik úgymond a fickónak dolgozott, annak aki elfogta a többieket-magyarázta, mire egy könnycsepp szökött a szemébe. Nem csak neki. Mindhárman szomorúan, meggyötörten ültünk a kanapén, az előttünk lévő kandallót bámulva-Az egész jelentünket végignézte egy rendőr. Azt, ahogy kiugrottunk. Mivel látta, hogy te elájultál, odarohant és felkapott az ölébe, miután minket is felsegített. Ha ő nincs, akkor mi már tuti nem élünk. A két fickó, akikre estünk azonnal meghalt, és a társaik meg akarták bosszulni ezt. Mi futni kezdtünk a rendőrrel együtt, azok pedig utánunk eredtek. A hotel előtt álló Directionerek észrevették, hogy a két férfi pisztollyal fut utánunk és tudták, hogy baj van. Minket gyorsan elengedtek, de a két fickó útját elállták. Azok nem bírták elviselni, hogy a fanok többen voltak......ezért....elsütötték a pisztolyukat -mondta Zayn, mire lesütöttem a szememet.
-Hányat?-kérdeztem, arra utalva, hogy hány ember halt meg.
-Negyvenen súlyosan megsérültek és huszonketten meghaltak-felelte Viki a barátja helyett, aki teljesen ki volt készülve. A hír hallatán az én szívem is összeszorult. Hogy lehet valaki annyira örült, hogy tízen éves lányokat öl meg? Nem bírom felfogni.
-És...a lábad ....Szóval...amikor leugrottunk, te rosszul estél és...hát...azért fáj ennyire, mert megint eltört. Az orvos azt mondta, hogy ez nem fog rendbe jönni magától, csak műtéttel-avatott be az unokatesóm.
-Műtéttel?!-ijedtem meg szó hallatán. Te jó ég, nem fog rendbe jönni a lábam, csak műtéttel??
-Sajnálom-felelték egyszerre.
-Most már csak egy valamit nem értek. Vagyis kettőt-szóltam, mire bólintottak, afféle 'mondd' stílusban-Mégis, hol vagyunk és hogy kerültünk ide?
-Most éppen a világ egyik legrosszabb, ám mégis jelenleg a legbiztonságosabb hotelében ülünk. Ez az egyetlen hotel, ami elég messze van A HELYSZÍNTŐL-magyarázta Zayn, hangsúlyozva a 'helyszín' szót.
Az életem nem is tudom, hogy mióta ilyen őrült. Egy részem a régi énemet akarja, aki boldog és Magyarországon él, a másik pedig itt akar maradni, de boldog körülmények között. Nem tudom, hogy mi a sorsom, de biztosan úgy történik minden, ahogy az meg van írva. Hiszen minden pillanat szép lehet. Hiszen itt nézem az unokatestvéremet, aki a kandalló ropogó tüzét nézi, miközben a vállán Zayn a fejét pihenteti. Nekem is hiányoznak ezek a pillanatok. A pillanatok, amikor azzal lehettem akit szeretek.

II.kötet~1. rész~Ennél rosszabb már nem lehet

 Sziasztoook :D Hát, visszatértünk. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Talán a köszönöm a legjobb szó. Köszönöm, hogy eddig olvastátok a blogot és támogattatok minket. Köszönjük a több, mint 11,900 oldalmegtekintést és a 13 rendszeres olvasót :) Remélem velünk maradtok ebben az új II.kötetben is :) Jó olvasást és a hibákat légyszíves nézzétek el nekem :P

xxPetra

Hol is kezdjem? Liam elvitt engem vacsorázni, mert már nagyon régen mentünk el bárhová is kettesben. Bár most sem voltunk egyedül, mert a paparazzik nem hagytak minket békén. Bárhová megyünk nekik, bármit teszünk ők követnek. Bezzeg amikor jól jönnének sehol nem találjuk őket, de ezt majd később.
A vacsora után vissza is mentünk a hotelba, mert mindketten nagyon fáradtak voltunk. Kinyitottuk a szobánk ajtaját, az ágyhoz sétáltunk és szabályosan beledőltünk. Ez jó is lenne, ha nem két oldalról tettük volna, mert így lefejeltük egymást.
-Áu!-dörzsöltem meg a fejemet.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze! Nincs emlékezetkiesésem, ha erre akartál utalni.
-Dehogy! Csak azért kérdeztem, mert van egy kis dudor a fejeden-mondta Liam, mire a odakaptam a kezem.
-Ajj, ne már! Az egyébként is nagy fejemre már csak egy dudor hiányzott!-jajgattam, mire a barátom magához ölelt az ágyon.
-A fejed pont tökéletes-suttogta a fülembe-Pont, mint te.
Erre csak elmosolyodtam és belefúrtam az arcomat a mellkasába. belélegeztem az illatát és élveztem a pillanatot.

*

Elég későn ébredtem, mert tegnap este még beszélgettünk Liammel. Mindenkit a konyhában találtam kivéve Vikiéket, mert ők még a koncerten voltak. Illetve megnéztem, hogy mennyi az idő és már nemsokára hazaérnek. Komolyan hogy aludhattam ennyit? Vagy átfogalmazom a kérdést. Hogy nem kelthettek fel a többiek?
-Jó reggelt!-pattant mellém Harry- Azaz Jó délutánt!
-Ja, igen. Köszi az ébresztést.
-Jó, de tegnap láttam rajtad, hogy nagyon fáradt vagy-szólt közbe a barátom.
-Igen, de.....-próbáltam befejezni a mondatot, de egy lövést hallottam meg elég közelről, amitől ösztönösen összerezzentem. Mindenki riadtan összenézett, mire az ajtóhoz futottam. Kicsaptam, mire megpillantottam Vikit és Zayn, mögöttük egy férfivel a kezében egy pisztollyal. Automatikusan mindhárman a folyosó másik végébe futottunk. A férfi egy darabig követett, de aztán átfutott valami a szemén. Gonosz mosolyt láttam meg az arcán, mire visszafordult. Én lélegezni is alig bírtam, de ez csak fokozódott, amikor berontott a többiekhez, ahonnan kijöttem. Csak sikításokat hallottam, ezért óvatosan az ajtónkhoz álltam és benéztem rajta. Elfogták őket. Már éppen le akartam ütni a férfit, mire Liam észrevett és azt suttogta, hogy meneküljek. Én megráztam a fejemet, mire ő szomorúan biccentett a fejével, hogy induljak. Rendben. Tényleg nem tudtam volna leütni a férfit, mert jobban benéztem a helyiségbe és megláttam két társát. Liam nem bírta tovább és elkiáltotta magát.
-Fuss már!-erre mindenki rám nézett én pedig nehéz szívvel elfutottam. Ott kellett hagynom a többieket. Várjunk csak! Viki és Zayn itt van a folyosón.
-Mi történt?-futott oda Viki, mögötte Zayn.
-Bent...-próbáltam elmagyarázni, de elsírtam magam.
-Mi történt? Mi a baj?-nézett rám ijedten Zayn is, mire a két segéd megjelent az ajtóban.
-Az történt!-mutattam a két nagydarab, fekete ruhás emberre-Futás!
-De mi ez az egész?-lihegte mögöttem az unokatesóm.
A két férfi egészen addig üldözött, amíg én meg nem torpantam és be nem bújtam az asztal alá.
-Mi az?-kérdezte idegesen Zayn, és Vikivel együtt bemásztak hozzám.
-A két férfi arra hajt, hogy sarokba szorítson minket-suttogtam.
-És? Az jobb, hogy ide bebújtunk és bármikor ránk találhatnak?
-Nem..Csak egy mód van, hogy kijussunk innen -sütöttem le a szememet, majd amikor újra kinyitottam két értetlen szempár nézett rám-az ablak-suttogtam annyira halkan, hogy még én magam is aig hallottam.
-Mii? Nem!-háborodott fel Zayn.
-Pszt!Még meghallják! -tapasztotta barátja szájára a kezét Viki.
-De nem fogok kiugrani az ablakon!
-Figyelj-kezdtem-Tudom, hogy ez az egész ijesztő. Valójában nem is tudom, hogy féltem-e valaha ennyire, de most vagy kiugrunk azon az ablakon és reméljük a legjobbakat, vagy hagyjuk, hogy az a két állat elkapjon minket.
-De...Ha kiugrunk....-törölt le az arcáról egy könnycseppet az unokatesóm -Mi azt túléljük? -na igen. Kimondva borzasztóbban hangzik. Még sohasem gondolkoztam el azon, hogy hogy fogok meghalni. Mint mindenki, most inkább egy békés, gyors halált kívánnék magamnak. Mondjuk alvás közben. Az fájdalom mentes.
A nem túl gyönyörű gondolatsorom kellőképpen megijesztett, így már én sem voltam biztos a dolgomban. Ezen már csak ez súlyosbított, hogy eszembe jutott Liam. Megkötve,elfogva a hotelszobában. Még ebben a nehéz helyzetben is inkább velem foglalkozott..hogy én megmeneküljek. Ő az, aki tényleg szeret. És ezt nem csak szavakkal mutatja ki, hanem tettekkel is. Igazából csak most döbbentem rá...hogy jobb barátot még csak nem is kívánhattam volna.
-Petra! Petra! Pszt! Petra!-csettintgetett halkan Zayn az arcom előtt, mire feleszméltem.
-Bocsi, csak elgondolkoztam...
-Tudom... Ez nehéz helyzet, de igazad van. Az ablak az egyetlen esélyünk. Kiugrunk és szólunk a rendőrségnek.....Csak, hogy tudjátok, akármi is lesz..én örülök, hogy megismertelek titeket. Csodálatos lányok vagytok!-mondta, mire egy könnycsepp szökött a szemembe. Ezt persze ezer követte-Figyeljetek! Háromra az ablak felé  futunk, rendben?
-Re-rendben-dadogtam remegve. vettünk e3gy mély lélegzetet és Zayn elkezdett számolni.
-Egy.....kettő....kettő és fél..Há-három!-mondta ki félve, mire az asztalt felborítva, lélekszakadva rohantunk az ablakhoz.
-Ki ugrik először?-tűnődött Viki. A két férfi mögöttünk termett, ezért úgy gondoltam, hogy ara nincs idő, hogy mindenki egyesével ugorjon. Átkaroltam mindkettőjüket és együtt ugrottunk ki a legfelső,rémisztően magas emeletről.

KÖZÉRDEKŰ

Sziasztok. Na hát csak, hogy mindenki megnyugodjon. A blogot nem hagytuk abba, mindössze egy nagyjából 1 hónapos szünetet tartottunk. Elég sokan (bár páran facebook-on rám írtatok, hogy sajnáljátok, hogy vége a blognak) kapizsgáltátok, hogy nem hiába írtuk a részek elé azt a bizonyos: "I. Kötet" jelzőt. Igen lesz második évad, márpedig szerdán (05.01) jön az első rész. Szóval bocsánat, ha valaki úgy vélte 100%-osan vége, de azt onnan tudjátok majd, hogy írni fogunk egy "Epilógus" című bejegyzést :D
Ezen kívűl.... el sem tudjátok képzelni, mennyire boldogok vagyunk a több mint 11,300 látogatónak. Eszméletlen. Ugye mi ide csak átköltöztünk a 20. résznél. Ezt a számot mindössze 10 fejezet alatt értük el. A történetünk 12 rendszeres olvasót szippantott magába <3 Felkértek minket interjúra, kritikázzák a blogunk és több helyen megtaláltam a "Kedvenc blogjaim" listába :''")
Köszönöm ha elolvastátok, és szerdán jelentkezünk az új résszel <3

Xoxo Viki

I.Kötet 30. Fejezet~Kezdjük újra

Sziasztok. Huhhh hát ide is elértünk....utolsó fejezet. Nehézkesen tudtam megírni a kezem miatt, lehet ezért is lett rövidebb mint az átlag. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog és előre is bocsánat a h.hibák miatt. Kérlek ha eddig nem is, de most komizzatok, hogy milyen lett. És válaszoljatok pár kérdésre.

• Tetszett a blog?
• Mióta olvassátok?
• Ki a kedvencetek?
• Melyik a kedvenc részetek?

Huhh hát remélem fogtok komizni <3 By:  Viki & Petra


˝-Na szóval csak, hogy tudd mit miért mondok és teszek. Nagyon régen pontosabban mikor előszőr találkoztunk beszélgettünk egy koncertől. Oda sajnos egyszersem tudtunk elmenni, de most úgy érzem jó kezdés lesz az új életedhez. -Mondta majd elővett a kabátjából két papírt.˝


-Hát ömm biztos úgy van ahogy mondod. És mikor megyünk? -meredtem  a két jegyre a kezében.
-3 nap múlva.
-Dehát akkor már nem is leszünk itt.
-Tudom, de nem is itteni koncertre szól. Ilyen időben nem jó bulizni. Szóval holnap úgyis megyünk innen melegebb éghajlatra. Ott lebonyolítunk 5 koncertet aztán harmadnap mikor szabadnapunk van elmegyünk. Ha neked ez így jó. -mosolygott.
-Hát okéé. Véglis szórakozás és hát mégsem a szobába fogok ülni szóval mehetünk.

*3 nap múlva*

-Készen vagy? -Hallottam egy ismerős hangot az ajtó elől.
-Mindjárt. -Válaszoltam Zayn-nek, ugyanis most indulunk arra a bizonyos koncertre. Ez alatt a röpke 3 nap alatt a kedvem valahogy visszatért. Látogatott orvos, és teljesen le volt sokkolva, hogy nem fordultam magamba. Mondjuk ebben Petra,Liam és Zayn rengeteget segít. Örülnek, hogy kimozdulok meg stb. Felvettem egy vilogos kék farmert és egy egyszerű fekete ujjatlan trikót. ugyanis Zayn tényleg nem hazudott nagyon jó idő van. Gondolkodtam azon, hogy rövidnadrágot veszek, de azért annyira nincs meleg. Így is viszek pulcsit.

A koncert helyszínére érve rengetegen álltak előttünk. Egy idő után belefáradtam abba, hogy csak állunk és a sor megsem mozdul. Kisétáltam az útra majd leültem. Nem tudom, hogy miért csináltam csak tettem. Az egyik pillanatban Zayn ült le velem szembe és figyelt.

Fél óráig ülhettünk ott és beszélgettünk, úgy mindenről mikor szólt a biztonsági őr, hogy mi következünk. Boldogan mentünk végre a színpad elé. Rengetegen voltak és mikor feljött az első énekes még a nap is elkezdett ezerrel sütni így a pulcsikat levettük.
-Öhh Zayn? -Próbáltam túlkiabálni a már dübörgő zenét. -Hány órás is ez a koncertféle?
-Két napos. -Kacsintott majd tovább ugrált.
A zene átjárta minden porcikám. Ahogy a dal zengett beleremegett mindenem. Olyan különös érzés öntött el. A szívem mintha a zene ritmusára dobogott volna. Igaz a gondolataimat sem hallottam, de teljesen elengedtem magam. Öszefogott hajam kiengedtem és megráztam. Zayn-nel egyszerre ugráltunk mint mindenki körölöttünk. Az emberek tengerként mozogtak. Az adrenalin szintem az egekbe ugrott. És idővel egy banda jött a színpadra. A zenéjük nem épp olyan bájos volt, de nagyon tetszett.
-A baleset előtt ez volt a kedvenc bandád. -Mondta, vagyis próbálta mondani. Majd egyszer csak felkapott és a nyakába ültetett. Kezeimet felemelve élveztem az egész dolgot majd hirtelen felindulásból hátradőltem. Kezek tartották a hátam. Zayn nevetve engedett el és hagyta, hogy a tömeg tartson.

Kezeimet feltartva engedtem, hogy dobáljanak. Szó szerint felemelő érzés volt. Mintha minden gond megszűnne körülöttem. Az eget kémlelve űztem ki a pár nappal ezelőtti dolgokat. A kórházat, azt, hogy nem tudtam kikkel vagyok.

Késő este kitalálták a nagyok, hogy aki szeretne énekelhet. Bármilyen zenei stílust bemutathat, mert végülis ez egy ilyen koncert. Zayn-nel az első sorban álltunk mikor elkezdett oldalra húzni. Kíváncsian figyeltem ahogy a színpadra vezető lépcsőnél megállt és intett egy embernek. Valamit beszéltek (amit nem hallottam a zene miatt) majd Zayn a kezembe adott egy mikrofont és a lépcső felé tolt.
-Most meg mi van? -Kérdeztem, mert nem értettem az egészet.
-Hallottalak énekelni és szeretném ha ezt a többi embernek is megmutatnád, mert tehetséges vagy!
-Nem, nem, nem és nem!! Én nem tudok énekelni. Honnan szedsz ilyen baromságokat? -Dobtam el a mikrofont amit elkapott a levegőben.
-Mit veszítesz?Még a baleset előtt hallottalak és hidd el jó hangod van neked is meg Petrának is. De Ő most nem lehet itt.
-Mi? Ő is jött volna?
-Igen, de Liam elvitte romantikázni. Szóval inkább vele ment. Persze nem azért, mert nem akart volna veled illetve velünk jönni csak az utóbbi időben elég keveset tudtak egymással foglalkozni.
-A kómám miatt? -Hirtelen lelkiismeret furdalásom lett, hisz akkor miattam nem lehettek együtt.
-Nem csak az volt az oka. Szóval nyugi, de most szeretném ha felmennél és énekelnél valamit. -Mosolygott mikor vége lett a dalnak.
-Oké, de ha beégek akkor még kapni fogsz. -Nevettem
-Nem fogsz. -Hallottam még utoljára  és felléptem a színpadra. Zayn visszaállt az első sorba és figyelt azokkal a nagy barna szemeivel. Azt sem tudtam mit csináljak. Mivel látták, hogy nem nagyon tudom, hogy mit kéne tennem, a színpad mögül oda rohant hozzám egy talpig feketébe öltözött fiú és a kezembe adott egy papírt és fülembe súgta, hogy onnan olvassam a szöveget. Visszament a színfalak mögé és rögtön el is indult az élő zene, majd elkezdetm énekelni. Meglepő módon mindenkinek tetszett aminek örültem és néha el is mosolyodtam a dal közbe. Röpke 3 perc nagyon gyorsan elszállt és lementem a színpadról. Oldlat Zayn várt. Oda futottam hozzá mosolyogva és felkapott.
-Ügyes voltál. -Mondta és megcsókolt. Meglepődtem rajta ezért eltoltam a fejem.
-Zayn....ez nekem így nagyon hirtelen volt és korai még.
-Tényleg. Csak már megszoktam, hogy együtt vagyunk.
-Oké elhiszem, hogy e téren neked is nehéz, de szeretném ha mindent előröl kezdenénk. És talán ismétlem talán ezt vegyök egy randinak.
-Akkor kezdeném. -Mosolygott.- Úgy tudom Te a rossz fiúkra buksz.
-Öhm biztos...
-Nem akarok kérkedni, de Én már tudok karúszók nélkül is üszni. -Mikor ezt kimondta mindketten elkezdtünk röhögni. Nagyon jó volt.

*
*
*

A kétnapos konert is hirtelen elszállt. A tegnapi nap eszméletlen volt számomra. Az, hogy énekeltem és, hogy mindenkinek tetszett sok-sok örömmel töltött el.
Azt nem is tudtam, hogy egy ilyen koncerten van fodrász. Mármint olyan aki a látogatók haját csinálja. Kicsit untam már ezt az emos hajat ezért én is beültem a székbe, hogy csináljon a már fenekemig érő hajammal. Teljesen másmilyen stílusú frizurám lett aminek örültem.

Kimerülten ültünk a kocsiba ami vissza vitt minket a Hotelhoz. Unottan szálltam ki és álmosan sétáltam be. Sehol nem volt senki. Mintha kihalt volna az egész épület. Mindketten furcsáltuk ezt, de csak egy dolog vezérelt minket, mégpedig az, hogy aludjunk egy nagyot. A szobánk még mindig a legfelső emeleten volt így 5 percig lifteztünk ami most egy örökké valóságnak tünt. A mi folyosónkból még másik kettő irányult. A mi szobánk a legeslegvégén van és tőlünk a legmeszebb van a másik kát ága a felső emeletnek. Zayn nyúlt a kilincsért mikor egy éles lövést és egy óriási ordítást hallottam mögölünk.

I.Kötet 29. Fejezet~Minden előről

MEGLEPETÉÉÉS ^^ Több mint egy hónap után visszatértem. Igaz nektek pá rész volt a történetben, de oka volt annak, hogy Petra írt és, hogy így lett írva. Azt nem részletezem mi, mert a lényeg: akárhogy is, de visszatértem. Ugyan is Én Február 10.-én írtam utoljára ide. De azóta nekem lett egy külön blogom amit egyedül írok. Ha érdekelne titeket: Vampire Forever And Ever
Amúgy remélem tetszeni fog amit írtam :) 

                                              XxViki

˝-Jó napot!-lépett be egy ápolónő- Khm..Szóval, meghoztam a teszt eredményeit ami azt mutatja, hogy Miss Tonkinnak amnéziája van.
-MI?!-kérdezte szinte üvöltve Harry-Az nem lehet!
-Tényleg sajnálom-mondta a nővér, majd pedig lerakta az asztalra a papírt amin az eredmények voltak, aztán kiment.
-Most már tényleg nem értek semmit! Mi folyik itt?-kérdezte Viki, mire mindenki ránézett.˝


 *VIKI SZEMSZÖGE*

Összesen tizenhat kíváncsiskodód szempár figyelt engem. Elvileg innen közeli barátom, sőt családtagom mégsem emlékszem semmire. Komolyan mondom nem tudom minek néznek, de ez így nagyon rossz vicc. Ahogy minden lélegzetvételem figyelték és idegesen járkáltak fel s alá. Azt hittem bedilizek. Annyira frusztráló volt az egész. Csak feküdtem és a plafont bámúltam mikor kitőrt belőlem:
-Azért bemutatkozhatnátok ha már így ide csöppentetek. - Pont mikor kimondtam kinyílt az ajtó és egy szakállas ember jött be rajta. Kiküldött mindenkit majd leült az ágyam mellé.
-Mondja csak Miss Tonkin. Tudja, hogy ki vagyok? -Én csak körbeforgattam fejemet, hogy ugyan kihez beszél, de nem ott rajtam kívűl senki.
-Öhm...most kihez beszél? -Kérdeztem félénken.
-Hát Önhöz.
-De engem nem Miss Tonkinnak hívnak. -Döbbentem le.
-Hát akkor, hogy hívják? -Kis ideig gondolkoztam.
-Nem tudom. -A szívverésem hírtelen a magasbaugrott. Azt hittem mindjárt kiugrik a torkomon.
-Hát ez nagy gond. -Jegyzetelt. -De Én most azért vagyok itt, hogy elmagyarázzam, hogy miért van itt velem. -Én csak nagyokat pislogva figyeltem. -Balesete volt. Pontosabban beverte a fejét és elájult. Először csak külső sérülésnek, esetleg agyrászkódásnak tünt az egész, de amint azt a vizsgálatok is megmutatták az ütés egy olyan érzékeny ponton érintette a fejét, hogy ettől kómába esett. Nagyjából egy hétig volt kómában. Sajnos ez a baleset nem csak ezzel járt, hanem mint az észrevettük amnéziája van. Ráadásul a súlyosabb. Ilyennel még nem volt dolgunk, hogy egy hét után ekkora veszteséget szenvedett volna valaki, de reméljük minnér hamarabb visszajönnek azok a kis kósza emlékei. -Mondta majd egy köszönés után távozott. A dolgok amiket mondott...pánikba ejtett. Egész testemben remegtem. Azt sem tudom, hogy ki vagyok Én!! Nincs életem. Nincs semmim a multamról.

*Egy héttel később*

Egy hét plussz viszgálatok után azt mondták kiengednek. Fogalmam sem volt, hogy most mi lesz. Őszintén megmondva szinte senkivel nembeszéltem. Sőt nem is beszéltem. Az elvilegi barátaim folyton benn voltak, de inkább tettem úgy mintha alszok, de nem lett volna erőm beszélni. Bármit mondtak inkább tettem úgy mint aki nem hallja. Ez a reggel is ilyen volt. Feküdtem és bámultam ki a fejemből mikor valaki bejött.
-Az orvos azt mondta, hogy mehetünk haza. Mármint, hogy hazavihetünk és ömmm gondoltam behozok pár ruhát, hogy tudj válogatni. Ide lerakom és ömm akkor Én ki is megyek.
-Petra! -Szóltam utánna. -Tudnál segíteni? -Húztam félmosolyra számat. Láttam nagyon meglepődött, de mosolyogva visszajött. Mivel valami extra spéci korteremben voltam volt egy fürdőszoba szerűség is. Megcsinálta a hajamat meg a sminkemet is plusz kamtam egy manikürt is.. Mikör tükörbe néztem igazán tetszett majd válogattama  ruhák közül. -Amúgy ezek a ruhák.....kié?
-A tiéd. -Mosolygott.
-Óh milyen jó érzékem van a stílushoz. -Ersztettem egy halvány mosolyt. Felvettem egy világoskék farmert egy szürke pólóval. A lábamrahúztam egy rózsaszín párducmintás Vans cipőt. Néhány kiegészítőt is adott petra majd megfogtam a kabátom a sapkám a sálammal együtt. Másik kezembe megfogtam a táskát amiben a cuccaim voltak.

Lassan és óvatosan nyomtam le a kilincset. Gyengén kiléptem az ajtón. Mindenki ott ült a szoba előtti széken. Jöttömre mindenki felpattant a helyéről. Harry odarohantom hozzám majd a tásák kivette kezemből és egy halvány mosolyt mutatott felém. Arcán gödröcskék jelentek meg.
Zayn áhitattal nézte minden lépésem. Én elindultam a lift felé mikor kiszállt belőle az orvos.
-Óhh látom épp indulnak. Már csak annyit akartam mondani, hogy nyugodtan csinálhat bármit. A vizsgálatok kimutatták, hogy semmi gond nincs, kivéve ugye az emlékek. De a lényeg, hogy nyugodtan kimozdulhat...sőt!! Ki is kell mozdulnia és most felhívom erre a barátainak a figyelmét. Vigyék szórakozni érezze jól magát. -Mondta a doki és már el is viharzott. Mi elindultunk véglegesen a kijárat felé. Mikor széttárultak az automata ajtók sikítást, csak sikítást lehetett hallani. Hirtelen fényképezők kattogását is felfedeztem, na meg a vakut. A kábatomat összehúztam magamon. Miközben a kocsi felé tartottunk rengetegen kértek képet,aláírást,vagy csak egyszerűen beszélni akartak velünk....velük. Az újságírok is folyton kérdeztek mire Zayn ottmaradt és válaszolt néhány kérdésre. Pár per után Ő is beszállt a kocsiba és elindultunk oda...oda ahol élni fogok. De mikor megérkeztünk meglepetten ismertem be, hogy ez egy hotel. Később elmagyarázták, hogy éppen turnén van a banda.
Mikor felértünk Petra megmutatta, hogy hol is fogok aludni és oda be is raktam a cuccom. A nap tobábbi részében ki sem mentem. Petra jött be hozzám beszélgetni, de semmi több. Vele is csak ebéd előtt beszéltem utoljára. Most este hat van. Gondoltam engedek magamra egy kis meleg zuhanyt így levettem ruháimat és egy köntöst kaptam fel mikor valaki kopogott.
-Gyere. -montam majd belépett az ajtón Zayn. Meglepetten figyeltem.
-Öh nem zavarok?
-Hát majd megyek zuhanyozni, de mond.
-Csak gondoltam beszélgethetnénk. -lenézett a kezéban lévő kis dobozra- Meg hoztam képeket. -Én csak intettem fejemmel, hogy üljön le mellém. Ő helyet foglalt.
-Tudom, hogy most nektek is nagyon nehéz lehet hisz elvileg Te a barátom vagy, Petra meg az unokatestvérem. De akárhogy próbálom nem tudok emlékezni. És úgy érzem ez most hatalmába kerít. Olyan idegennek érzek mindent és mindenkit.
-Nem tudom mit kéne ilyenkor mondani, de szerintem ez természetes. Hisz azt sem tudod, hogy kik vagyunk mégis velünk kell élned.
-De Én nem akarok egyedül lenni. Annyira frusztráló egésznao egyedül, de félek ha csatlakozok akkor ti beszélgetnétek, nevetnétek valami régi emléken amire Én nem emlékszem. Annyira rossz így nekem Zayn. -Az első könnycseppek legurultak az arcomon. A mellettem lévő nagy macit magamhoz vettem és szorosan megöleltem.
-Hidd el Én mindent meg fogok tenni annak az érdekében, hogy neked jó legyen. -Mondta majd végigsimított karomon. Teljesen felfeküdt az ágyra majd elővette  a képeket. Minden sorrendbe volt. Mindent elmesélt rólam, róluk, rólunk. Elmondta, hogy anno, hogy jöttünk össze és, hogy Én elszöktem otthonról. Volt egy pillanat mikor Ő mutatta az egyik közös képünket és nevetve mesélte a történetét. Akkor nem figyeltem mit mond vagy mit mutat. Csak is Őt néztem. Annyira ártatlanul és szívből próbált segíteni nekem. Fekete haja tökéletesen állt amit néha dobált. Akkor ott és abban a pillanatban azt éreztem, hogy megbízhatok benne. Tudtam, hogy Ő és Petra segíteni fog mindenben. Észrevehette, hogy nem igazán figyelek hanem Őt nézem ezért szemeit rám szegezte. Barna szemei csillogtak. Halvány mosolyra húzta száját és megölelt. Óvatosan, de megölelt.
-Ö ha nem gond Én gyorsan elmegyek zuhanyozni.
-Persze nem gond. -Állt fel.
-De megvárhatsz. Még jó lenne beszélgetni. -mosolyogtam én is egy kicsit. Csak bólintott egyett majd visszadőlt az ágyba Én pedig bementem a fürdőbe. Míg engedtem a testemre  a meleg vizet amitől 100%-osan ellazultam eldöntöttem, hogy nem fogok a szobában megrohadni! Igen is élvezni fogom az életem. Az emlékeim elvesztettem, de ha csak a szobában fekszek nem lesznek új emlékeim. Én pedig akarok magamnak emlékeket. Mikor végeztem megtörölköztem és felvettem a pizsamámat majd visszamentem a szobába. Zayn az ágyon feküdt és elaludt. Igazán aranyos volt, főleg, hogy ott volt mellette a maci.

Halkan az ágyhoz sétáltam és betakartam Zayn-t, majd Én is lefeküdtem. Nem aludtam el nagyon hamar. Inkább terveztem, hogy milyen próbáljak lenni. Annyit biztosra tudtam, hogy nyitott leszek az új dolgokra és az emberekre. Ezzel a gondolattal aludtam el.
*
*
*
Délelőtt tízkor ébredtem fel. Zayn még aludt amin meglepődtem. Óvatosan kelltem ki az ágyamból majd Őt is felköltöttem. Tekintetét ide oda kapgodta és nem tudta hol van. Elmagyaráztam neki, hogy este elaludt szóval azért van itt. Hirtelen a fejéhez kapott majd Ő is felkelt. Valamit keresgélt még a kis dobozban majd a kezembe adott valamit. A kezemben egy gyönyörű mégis egyszerű nyaklán volt amin ez állt: Believe in yourself.
-Ezt most miért kaptam? -Kérdeztem.
-Azért, hogy higyj magadban. Tudom, hogy nehéz, de Én itt leszek veled. -Mondta miközben megfogta kezeimet. Én megöleletem majd megszólalt. -Amúgy azt mondtad közösségbe akarsz menni és élvezni az életet?
-Igen. Miért?
-Óhh semmi érdekes. -Nevetett majd elrohant.

*Fél órával később*

-Sziasztok. -Mentem ki mosolyogva a konyhába. Mindenki tágra nyílt szemekkel figyelt. Petra mosolygott, de folyamatosan. Komolyan mondom már kezdett ilyesztő lenni ahogy folyton néz és vigyorog miközben Liam ott ül mellette és ugyan ezt teszi és mindeközben össze volt kulcsolva a kezük. Leültem velük szembe és elkezdtünk beszélgetni. Úgy mindannyian. Liam,Louis,Petra,Eszter,Harry,Eleanor,Niall. Egyszer csak Zayn jelent meg az ajtóban és kihívott.
-Na szóval csak, hogy tudd mit miért mondok és teszek. Nagyon régen pontosabban mikor előszőr találkoztunk beszélgettünk egy koncertől. Oda sajnos egyszersem tudtunk elmenni, de most úgy érzem jó kezdés lesz az új életedhez. -Mondta majd elővett a kabátjából két papírt.

28. Fejezet~Mi történt?

Sziasztok. Kaptunk egy nem túl jó kommentet, illetve Viki szempontjából nem jó kommentet. Az rendben van, hogy nem szeretsz valakit a blogban, de nem kell lehúzni. Ez nem eshet jól senkinek sem. Ráadásul Viki az egyik főszereplő és az egész blogot ő kezdte el, szóval, ha szereted a blogot akkor neki köszönd. Az egész történet az ő ötlete volt. Szóval, mielőtt megint ilyen megjegyzést küldesz, gondolt át a fentieket. Bocsánat ezért a hosszabb gondolatsorért, de le kellett írnom.
Szóval.. kezdtünk egy másik blogot is, amiben a fiúk nem olyan főszereplők, mint itt. My Brother Is A Spy
Szóal... Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam, de alig volt időm :( De azért remélem tetszeni fog és nem haragszotok :( Jó olvasást!
by: Petra xx

-Úristen!-ugrottam fel örömömben -Eleanor, te..?
 - Hogy kerülök ide?-nevetett fel, majd pedig a mosolygós arcának már nyoma sem volt.Komoly és szomorú lett- Hallottam, hogy mi történt. Egyből összepakoltam és felhívtam Louist. A fiúk felvettek a repülőtérnél és idehoztak.
-Örülök, hogy itt vagy-öleltem meg.
-Én is örülök, hogy látlak!-mondta, majd Eszter felé fordult-És te meg Eszter vagy, igaz? Te voltál ott a magyarországi koncerten?
-Igen-felelte a barátnőm.
-Viki melyik szobában van?-kérdezte El, majd pedig bekísértem a kórterembe, ahol Zayn még mindig az unokatesóm mellett ült.
-Te jó ég!-kapott a szája elé Louis barátnője, majd odaszaladt az ágyhoz. Úgy látszik nem számított rá, hogy ennyire rosszul van. Őszintén szólva, amikor bekerültünk a kórházba, én sem számítottam rá, hogy ennyi idő után is ilyen állapotban lesz. -De ugye minden rendben lesz vele?
-Persze!-vágta rá Harry, mire lesütöttem a szememet.
-Te ezt honnan veszed?-kérdeztem döbbenten.
-Te mondtad!-vágta rá.
-Én nem mondtam ilyet!
-De!
-Nem Harry, miért mondtam volna ilyet, ha egyszer nem tudják, hogy Viki felébred-e egyáltalán?-kérdeztem idegesen, majd pedig a számra tettem a kezem. Mindenki döbbenten nézett rám, majd hátrafordultam. Zayn csalódott arcával találtam szembe magam.
-Ez ugye nem igaz?-kérdezte könnyes szemekkel.
-Sajnos, de -ültem le mellé.
-Miért nem mondtad el?
-Mert nem akartam, hogy bármelyikőtöknek is rossz legyen! Alig bírtam magamban tartani, de úgy éreztem így a legjobb.
-De, hogy gondoltad ezt? Egyszer csak bekövetkezik a legrosszabb, miközben mi naivan reménykedünk, hogy felébred?-osztott ki Zayn.
-Valójában....-hebegtem-Valójában fogalmam sincs, hogy hogy gondoltam.
Ezek után mindenki rémült arcával kellett szembesülnöm. Pont ezt akartam elkerülni, hogy mindenki szomorú legyen. Eleanor is még csak most érkezett, de máris rossz lett a kedve. Szomorúan sétáltam végig a szobán az ajtó felé, ami abban a pillanatban kicsapódott. Hát mit ne mondjak, ha Liam nem ránt vissza, én már régen tapéta lennék.
-Már nem azért, de kopoghatnának!-mondta Harry a bejövő orvosnak és a nővéreknek- Majdnem felkenték a falra a barátnőnket!
-Bocsánat, de jöttünk a mai vizsgálatra!-felelte az orvos, majd mivel látta, hogy senki sem mozdul meg hozzátette -Ez azt jelenti, hogy ki kéne menniük.
Erre a kijelentésre majdnem mindenki felpattant. Zayn még mindig ott ült az ágynál és úgy tett mintha nem hallotta volna. Vagy lehet, hogy nem is hallotta.
-Ez magára is vonatkozik!-szólt oda neki a doki, mire felnézett. Mivel látta, hogy egyikünk sincs a szobában ő is felállt és az ajtó felé sétált.
Mi Niall kérésére a büfébe igyekeztünk, ahol elidőztünk egy ideig.
-Szerintetek sajtos szendvicset vagy simát vegyek?-tűnődött az ír manó.
-Niall, nem tudom, de rajtad kívül mindenki tudott dönteni! Légyszives haladj, mert feltartod a sort!-sürgette Louis.
-Öhm...Akkor kérek mindkettőből!-szólt oda az eladónak, aki csak bólintott és odaadta neki a szendvicseket. Nialler gyorsan elvette és követett minket az asztalokhoz, ahol mellém telepedett és már mohón neki is esett az ételének. Mi csak tágra nyílt szemekkel néztük, ahogy rekord ídő alatt befalja a szendvicseit. Eddig is tudtuk, hogy mindent, mindig és mindenkor megeszik, de körülbelül fél perc alatt megette.
-Niall, te hogy tudsz ilyenkor is ilyen gyorsan enni?-kérdeztem döbbenten.
-A kaja megnyugtat-töröltem meg a száját a szalvétájával.
-Huhh. Jó neked-feleltem, majd én is beleharaptam a sajátomba. Niall eközben még visszament venni 4 fánkot. Húha, tényleg tud enni.
Miután felvásároltuk a büfé fél ételellátmányát, Eleanor, Eszter és én felrohantunk a kórterembe. Amikor benyitottam az orvos éppen az ágy előtt állt, ezért nem láttam a barátnőmet. Már láttam, hogy vége van a vizsgálatnak, ezért benyitottam, mire az orvos félreállt én pedig majdnem összeestem. A szemembe könny szökött és az ágyhoz rohantam. Nem, ezt nem rossz értelemben tettem. Ez örömkönny volt.
Viki felém fordult és elmosolyodott. Az ágyon ült, miközben az orvos mindenféle információval látta el.
Ezután mindenki kiment, ezért csak El, Eszter és én maradtunk ott az unokatseómmal.
-Viki, minden rendben?-mentem oda, majd pedig megöleltem,amit nem viszonozott. Amikor elengedtem elég furán nézett rám.
- Te miért ölelgetsz?-kérdezte döbbenten.
-Hát...Máskor nem zavart-mondtam furán, mert nem értettem, hogy mi baja van.
-Mi az, hogy má...máskor?-hebegte-Is..Ismerlek?-kérdezte döbbenten, mire hátranéztem a lányokra könnyes szemekkel. Ők is furán néztek ránk, majd pedig közelebb jöttek az ágyhoz.
-Mire emlékszel?-kérdezte Eleanor.
-Miért? Én ezt nem értem! Valójában azt sem tudom, hogy miért vagyok itt!-mondta, majd pedig vettem egy nagy levegőt.
-Tudod, elmentünk korcsolyázni és beverted a fejedet.
-Veletek? De azt sem tudom, hogy kik vagytok.
-Én az unokatestvéred vagyok, Petra-mondtam szinte sírva.
-Én Eleanor vagyok, Louis barátnője-mutatkozott be El is.
-És ki az a Louis?-kérdezte döbbenve Viki, majd pedig úgy döntöttem, hogy elkezdek mindent a legelejéről.  Elmeséltem neki mindent, amit kellett, de sajnos ő semmire sem emlékezett. 
-Mi történt?-nyitott be Zayn, majd pedig a szeme elkerekedett és odarohant Vikihez, majd pedig megölelte.

-Ő lenne Zayn, igaz?-kérdezte az unokatesóm, mire mindenki elkezdett bólogatni. A többiek is megjöttek és mindenki döbbenten nézett a felébredt betegünkre.
Zayn is kérdőn felém nézett, arra utalva, hogy a barátnője miért nem emlékszik rá. Én csak megráztam a fejemet, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi történt. Abban viszont biztos voltam, hogy nem jó dolog.
-Jó napot!-lépett be egy ápolónő- Khm..Szóval, meghoztam a teszt eredményeit ami azt mutatja, hogy Miss Tonkinnak amnéziája van.
-MI?!-kérdezte szinte üvöltve Harry-Az nem lehet!
-Tényleg sajnálom-mondta a nővér, majd pedig lerakta az asztalra a papírt amin az eredmények voltak, aztán kiment.
-Most már tényleg nem értek semmit! Mi folyik itt?-kérdezte Viki, mire mindenki ránézett.

HELP!!

Sziasztok! A segítségetekre van szükségünk! A blogot beneveztük egy versenyre a facebook-on. 


A nyertesek:

1. Helyezett: 1 hónapon át minden nap 3-szor (reggel-délben-este) megosztjuk a blogját. Erre az oldalra feltöltött képe lesz a borítóképünk. Kap 10 db KE sztorit képekkel (mindegyik taggal 2-t). Készítünk neki egy blogbemutató videót, amit kedvére feltöltögethet oda, ahova akarja.:)
2. Helyezett: 1 hónapon át minden nap megosztjuk a blogját. Kap 5 darab KE sztorit képekkel. Blogbemutató videót kap.:)
3. Helyezett: Két héten át minden nap megosztjuk a blogját. Kap 5 darab KE sztorit.

Ezeket nyerhetjük!! És mi törekszünk az eslő helyre! Azt, hogy ezt elérjük a segítségetekre van szükségünk. A bejegyzés alján linkelt képet likolni kell, de a like csak úgy érvényes, ha az oldalt is likoltad! 

Ha csak egy kicsit is szereted a blogunkat kérlek likolj! <3 Nekünk nagyon fontos lenne és egy újabb bizonyíték, hogy nem hiába csináljuk azt amit csinálunk. Egyszer már sikerült ezzel a bloggal egy versenyt megnyernünk. Jelentős fölénnyel!   

Tudom, hogy most is képesek vagyunk rá. Kérlek Ti is osszátok, hogy minnél többen tudjanak likolni!

Nagyon köszönjük:   Viki&Petra! <3


http://www.facebook.com/photo.php?fbid=507956012600918&set=a.507518749311311.1073741825.429062310490289&type=1&theater 
 

27.Fejezet~ Aggodalom és Remény

Sziasztok! Tudom későn hoztuk az új részt, de sajnos mostanában ilyenre számítsatok. Először  is.... Talán a legnagyobb és legjobb blog bezárt :( A Just a girl on London nem csak egy blog... nem csak egy történet.. Sokkal több ennél. Szavakkal nem lehet kifejezni.
És ismételten, a helyesírási hibákat légyszi ne vegyétek figyelembe.:) A következő rész 4 komi után jön :)  Jó olvasást!

xxViki és Petra

"Zayn-en is láttam, hogy nagyon ideges, mert már az ujjait ropogtatta és az ajkát harapdálta.
-Zayn, nyugi már! Megőrülök attól, hogy itt ropogtatod az ujjadat!-szólt rá Harry.
-Bocsánat, hogy aggódom a barátnőmért!-felelte Zayn, mire mindenki szeme elkerekedett.
-Hogy kid miatt aggódsz?-kérdezte Hazza meglepetten, mire én lesütöttem a szememet."

-Oké, én ezt nem értem-szólalt meg Louis.
-Figyelj Harry, beszélhetnénk négyszemközt?-állt fel Zayn, mire Harry bólintott.
-Persze-pattant fel ő is és követte a "bradfordi badboy"-t.
A beszélgetésükből csak szófoszlányokat lehetett hallani, amiből összebírtam tenni a képet: Zayn mindent elmondott Hazzának. A They Don't Know About Us-tól kezdve a szülinapjáig mindent. Harry arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Nem volt se szomorú, se csalódott. Legalábbis nem mutatta. Végül mindketten elvigyorodtak, adtak egymásnak egy "ötöst" és már vissza is jöttek.
Akármennyire is örültem annak, hogy mindent tisztáztak, Viki még mindig bent volt. Teljesen kétségbe voltam esve. Mi van, hogyha annyira beverte a fejét, hogy....Nem! Ebbe nem tudok belegondolni.
Végignéztem mindenkin és láttam a többiek szomorú pillantását, méf Louis-ét is, pedig őt még nem igazán láttam komolynak. Akkor viszont szerintem eszébe sem jutott viccelni.
-Elnézést-jött ki egy nővér hozzánk.
-Hogy van Viki?-ugrottunk fel egyszerre hárman, Harry,Zayn és én.
-Van egy rokona?
-Én a barátja vagyok!-mondta Zayn.
-Én viszont az unokatestvére vagyok!-feleltem.
-Akkor beszélhetnénk?-kérdezte a nővér, mire bólintottam és követtem. Elvezetett egy szobáig, ahol az unokatesóm feküdt.Borzasztó érzés volt, hogy nem bírok neki segíteni.
-Miss Tonkin állapota kétséges. Azt már tudjuk, hogy kómában van, ráadásul a súlyosabb fajtában. Sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy mikor fog felébredni vagy, hogy felébred-e egyáltalán-mondta az ápolónő, mire egy könnycsepp csordult le az arcomon.
-De mindent megtesznek érte, ugye?
-Igyekszünk, de ez a kórház hatalmas. nem tudunk csak egy beteggel foglalkozni.
-Megértem, de...
-Tényleg nagyon sajnálom.vágott közbe, majd kiment.
Gondolkodás nélkül odafutottam Vikihez és letérdeltem. A fejemet az ágyra hajtottam és ott sírtam. "Miért kellet nekünk pont korizni mennünk? Mehettünk volna sokkal biztonságosabb helyre is"-gondoltam magamban, aztán beugrott, hogy ez az egész Louis ötlete volt. Akkor azért volt olyan komoly, mert azt hiszi, hogy ez az ő hibája.
Még mindig az ágynál térdeltem, amikor kopogást hallottam. Felálltam és hátranéztem.
-Figyelj-kezdte Lou- ez az egész az én...
-Nem ez nem a te hibád!-vágtam közbe.
-De, ha nem mondom, hogy menjünk el korizni, akkor ez nem történt volna meg.
-Nem tudhattad előre a dolgokat. Ne ostorozd emiatt magadat! Ez csak egy baleset volt-nyugtattam meg, majd megölelt és én újra elsírtam magamat.
-Mit mondott a nővér?-lépett be Harry hozzánk.
-Viki kómában van..-nyögtem ki, de a többit már nem bírtam elmondani. Elég, ha én szenvedek a hírek miatt.
-És mikor ébred fel?
-Nem tudták megmondani-feleltem könnyezve, mire Hazza teljesen elszomorodott.

*

Ma már a harmadik napja, hogy itt vagyok a kórházban. Szerencsére nem vagyok egyedül, mert Eszter is végig itt van velem, a fiúk is koncert illetve próba után bejönnek. Bár kicsit fura, hogy amikor kinézek az ablakon, sok Directionert látok. Sokszor még integetnek is, de én nem szoktam visszaintegetni. Jó ez elég bunkón hangzik, de megvan a saját problémám. Ugyanis Vikit konkrétan nem is ellenőrzik. Három nap alatt semmilyen kezelést nem kapott, sőt még csak rá se néztek. Minden orvos csak szépen elhalad az ajtó előtt és én minden egyes perccel idegesebb leszek.
-Nyugi, az orvosok nem tudnak mindig idejönni!-mondta Eszter.
-De az a baj, hogy soha nem jönnek ide! Csak hagyják itt feküdni, pedig azt otthon is tudná!-csattantam fel, majd a falnak dőltem. A barátnőm megérintette a vállamat és így szólt:
-Figyelj, ezt addig nem nagyon mondogattam, de elvégeztem egy elsősegély tanfolyamot. Megpróbálok beszélni az orvossal, hogy Viki jobb ellátást kapjon. Így talán hallgatna rám.
-Megtennéd?
-Persze! Ez a legkevesebb!
-Rendben-sóhajtottam, majd megöleltem Esztert.
-Na, rohanok beszélni az orvossal!-mondta és már el is rohant. Amíg őt vártam kicsit járkáltam a szobában. Az agyam kattogott. Ha Eszter elintézi, hogy Vikinek jobb legyen, akkor biztosan hamarabb felébred. Vagyis remélem, mert a nővér mondata még mindig ott kering az agyamban: "Sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy mikor fog felébredni vagy, hogy felébred-e egyáltalán".
Akárhogy is kísért ez a mondat, erősnek kell lennem. A többiek ezt nem tudják, csak annyit, hogy Viki kómában van.Azt nem is sejtik, hogy én attól félek, hogy felébred-e. Még Eszternek sem mondtam el, pedig ő segíteni akar és ez nagyon rendes tőle.
Pont ezen gondolkoztam, amikor a barátnőm benyitott nagy mosollyal az arcán.
-Sikerült?-kérdeztem idegesen.
-Az orvos le volt nyűgözve, hogy ilyen fiatalon már értek az orvostudományhoz. Azt mondta, hogyha bármiben segíthet szóljak, én pedig mondtam, hogy kapjon Viki jobb kezelést. Azt mondta, hogy mindent megtesz amit tud.
-Ez komoly?-kérdeztem döbbenten- csak annyit kellett mondanod, hogy elvégeztél egy tanfolyamot és máris a szívébe zárt?
-Vagy csak jó a kisugárzásom -nevetett fel.
-Lehet, akkor most már foglalkozni fognak Vikivel?
-Igen, mindjárt elkezdődik az első kezelése. Viszont lehet, hogy infúziót kap, mert pótolni kell a folyadékot.
-Rendben-sóhajtottam fel. Éppen amikor ezt kimondtam bejött az orvos és még 3 ápoló.
-Kérem, most menjenek ki, mert a kezelés veszélyes lehet azoknak akiknek nincsen védőruhájuk!-mondta az egyik nővér, aki csak ezután jött. Eszterrel kimentünk és ablakon néztük végig az egész kezelést. Én végig könnyezve álltam az üveg előtt, miközben a barátnőm próbált nyugtatni. Ez a fél óra nyugtalankodással telt. Nem tudom miért, hiszen Viki jobban lesz. Legalábbis remélem. Mivel a többiek abban a hitben vannak, hogy nemsokára felébred, én is ezzel nyugtatom magamat. Talán csak ideiglenesen használ és a végén fogok szenvedni, de nem érdekel. Én hiszem, hogy jobban lesz!
-Minden rendben? Hiszen te reszketsz!-mondta a barátnőm.
-Nem, azt hiszem kiszáradtam.
-Hozok a büféből egy kis vizet!-felelte, mire el is rohant. A vizsgálat eközben véget ért. nem is vettem észre csak amikor benéztem az ablakon, akkor viszont nagyon nagy boldogság öntött el. Azt hiszem akkor bőgtem. Nem sírtam, hanem bőgtem. Zayn ott ült bent Viki mellet. A kezét szorosan fogta és őt nézte. Könnycseppek gördültek le az arcán és a szemén látszott a remény. A remény, hogy Viki jobban lesz.

Én csak elmosolyodtam és  odafordultam Eszterhez, aki egy üveg vizet tartott felém.
-Köszönöm-nyúltam érte. Lecsavartam a kupakját és belekortyoltam. Csak akkor jöttem rá, hogy én tényleg nagyon szomjas voltam, ezért mohó módon megittam az egész palack vizet.
-Sziasztok!-lépett hozzánk Liam, aki mögött megláttam a többieket is.
-Sziasztok. Láttam, hogy itt vagytok, mert Zayn már bent volt!-mondtam miközben mosolyra húztam a számat.
-Igen, előre sietett, mert látni akarta a barátnőjét-felelte Harry, mire egy köhintést lehetett hallani a háta mögül- ÓÓ, igen! Hoztunk még valakit aki szeretné látni Vikit!
-Kit?-ráncoltam össze a szemöldököm, mire Harry félrelépett.
-Úristen!-mondtam örömömben.