27.Fejezet~ Aggodalom és Remény

Sziasztok! Tudom későn hoztuk az új részt, de sajnos mostanában ilyenre számítsatok. Először  is.... Talán a legnagyobb és legjobb blog bezárt :( A Just a girl on London nem csak egy blog... nem csak egy történet.. Sokkal több ennél. Szavakkal nem lehet kifejezni.
És ismételten, a helyesírási hibákat légyszi ne vegyétek figyelembe.:) A következő rész 4 komi után jön :)  Jó olvasást!

xxViki és Petra

"Zayn-en is láttam, hogy nagyon ideges, mert már az ujjait ropogtatta és az ajkát harapdálta.
-Zayn, nyugi már! Megőrülök attól, hogy itt ropogtatod az ujjadat!-szólt rá Harry.
-Bocsánat, hogy aggódom a barátnőmért!-felelte Zayn, mire mindenki szeme elkerekedett.
-Hogy kid miatt aggódsz?-kérdezte Hazza meglepetten, mire én lesütöttem a szememet."

-Oké, én ezt nem értem-szólalt meg Louis.
-Figyelj Harry, beszélhetnénk négyszemközt?-állt fel Zayn, mire Harry bólintott.
-Persze-pattant fel ő is és követte a "bradfordi badboy"-t.
A beszélgetésükből csak szófoszlányokat lehetett hallani, amiből összebírtam tenni a képet: Zayn mindent elmondott Hazzának. A They Don't Know About Us-tól kezdve a szülinapjáig mindent. Harry arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Nem volt se szomorú, se csalódott. Legalábbis nem mutatta. Végül mindketten elvigyorodtak, adtak egymásnak egy "ötöst" és már vissza is jöttek.
Akármennyire is örültem annak, hogy mindent tisztáztak, Viki még mindig bent volt. Teljesen kétségbe voltam esve. Mi van, hogyha annyira beverte a fejét, hogy....Nem! Ebbe nem tudok belegondolni.
Végignéztem mindenkin és láttam a többiek szomorú pillantását, méf Louis-ét is, pedig őt még nem igazán láttam komolynak. Akkor viszont szerintem eszébe sem jutott viccelni.
-Elnézést-jött ki egy nővér hozzánk.
-Hogy van Viki?-ugrottunk fel egyszerre hárman, Harry,Zayn és én.
-Van egy rokona?
-Én a barátja vagyok!-mondta Zayn.
-Én viszont az unokatestvére vagyok!-feleltem.
-Akkor beszélhetnénk?-kérdezte a nővér, mire bólintottam és követtem. Elvezetett egy szobáig, ahol az unokatesóm feküdt.Borzasztó érzés volt, hogy nem bírok neki segíteni.
-Miss Tonkin állapota kétséges. Azt már tudjuk, hogy kómában van, ráadásul a súlyosabb fajtában. Sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy mikor fog felébredni vagy, hogy felébred-e egyáltalán-mondta az ápolónő, mire egy könnycsepp csordult le az arcomon.
-De mindent megtesznek érte, ugye?
-Igyekszünk, de ez a kórház hatalmas. nem tudunk csak egy beteggel foglalkozni.
-Megértem, de...
-Tényleg nagyon sajnálom.vágott közbe, majd kiment.
Gondolkodás nélkül odafutottam Vikihez és letérdeltem. A fejemet az ágyra hajtottam és ott sírtam. "Miért kellet nekünk pont korizni mennünk? Mehettünk volna sokkal biztonságosabb helyre is"-gondoltam magamban, aztán beugrott, hogy ez az egész Louis ötlete volt. Akkor azért volt olyan komoly, mert azt hiszi, hogy ez az ő hibája.
Még mindig az ágynál térdeltem, amikor kopogást hallottam. Felálltam és hátranéztem.
-Figyelj-kezdte Lou- ez az egész az én...
-Nem ez nem a te hibád!-vágtam közbe.
-De, ha nem mondom, hogy menjünk el korizni, akkor ez nem történt volna meg.
-Nem tudhattad előre a dolgokat. Ne ostorozd emiatt magadat! Ez csak egy baleset volt-nyugtattam meg, majd megölelt és én újra elsírtam magamat.
-Mit mondott a nővér?-lépett be Harry hozzánk.
-Viki kómában van..-nyögtem ki, de a többit már nem bírtam elmondani. Elég, ha én szenvedek a hírek miatt.
-És mikor ébred fel?
-Nem tudták megmondani-feleltem könnyezve, mire Hazza teljesen elszomorodott.

*

Ma már a harmadik napja, hogy itt vagyok a kórházban. Szerencsére nem vagyok egyedül, mert Eszter is végig itt van velem, a fiúk is koncert illetve próba után bejönnek. Bár kicsit fura, hogy amikor kinézek az ablakon, sok Directionert látok. Sokszor még integetnek is, de én nem szoktam visszaintegetni. Jó ez elég bunkón hangzik, de megvan a saját problémám. Ugyanis Vikit konkrétan nem is ellenőrzik. Három nap alatt semmilyen kezelést nem kapott, sőt még csak rá se néztek. Minden orvos csak szépen elhalad az ajtó előtt és én minden egyes perccel idegesebb leszek.
-Nyugi, az orvosok nem tudnak mindig idejönni!-mondta Eszter.
-De az a baj, hogy soha nem jönnek ide! Csak hagyják itt feküdni, pedig azt otthon is tudná!-csattantam fel, majd a falnak dőltem. A barátnőm megérintette a vállamat és így szólt:
-Figyelj, ezt addig nem nagyon mondogattam, de elvégeztem egy elsősegély tanfolyamot. Megpróbálok beszélni az orvossal, hogy Viki jobb ellátást kapjon. Így talán hallgatna rám.
-Megtennéd?
-Persze! Ez a legkevesebb!
-Rendben-sóhajtottam, majd megöleltem Esztert.
-Na, rohanok beszélni az orvossal!-mondta és már el is rohant. Amíg őt vártam kicsit járkáltam a szobában. Az agyam kattogott. Ha Eszter elintézi, hogy Vikinek jobb legyen, akkor biztosan hamarabb felébred. Vagyis remélem, mert a nővér mondata még mindig ott kering az agyamban: "Sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy mikor fog felébredni vagy, hogy felébred-e egyáltalán".
Akárhogy is kísért ez a mondat, erősnek kell lennem. A többiek ezt nem tudják, csak annyit, hogy Viki kómában van.Azt nem is sejtik, hogy én attól félek, hogy felébred-e. Még Eszternek sem mondtam el, pedig ő segíteni akar és ez nagyon rendes tőle.
Pont ezen gondolkoztam, amikor a barátnőm benyitott nagy mosollyal az arcán.
-Sikerült?-kérdeztem idegesen.
-Az orvos le volt nyűgözve, hogy ilyen fiatalon már értek az orvostudományhoz. Azt mondta, hogyha bármiben segíthet szóljak, én pedig mondtam, hogy kapjon Viki jobb kezelést. Azt mondta, hogy mindent megtesz amit tud.
-Ez komoly?-kérdeztem döbbenten- csak annyit kellett mondanod, hogy elvégeztél egy tanfolyamot és máris a szívébe zárt?
-Vagy csak jó a kisugárzásom -nevetett fel.
-Lehet, akkor most már foglalkozni fognak Vikivel?
-Igen, mindjárt elkezdődik az első kezelése. Viszont lehet, hogy infúziót kap, mert pótolni kell a folyadékot.
-Rendben-sóhajtottam fel. Éppen amikor ezt kimondtam bejött az orvos és még 3 ápoló.
-Kérem, most menjenek ki, mert a kezelés veszélyes lehet azoknak akiknek nincsen védőruhájuk!-mondta az egyik nővér, aki csak ezután jött. Eszterrel kimentünk és ablakon néztük végig az egész kezelést. Én végig könnyezve álltam az üveg előtt, miközben a barátnőm próbált nyugtatni. Ez a fél óra nyugtalankodással telt. Nem tudom miért, hiszen Viki jobban lesz. Legalábbis remélem. Mivel a többiek abban a hitben vannak, hogy nemsokára felébred, én is ezzel nyugtatom magamat. Talán csak ideiglenesen használ és a végén fogok szenvedni, de nem érdekel. Én hiszem, hogy jobban lesz!
-Minden rendben? Hiszen te reszketsz!-mondta a barátnőm.
-Nem, azt hiszem kiszáradtam.
-Hozok a büféből egy kis vizet!-felelte, mire el is rohant. A vizsgálat eközben véget ért. nem is vettem észre csak amikor benéztem az ablakon, akkor viszont nagyon nagy boldogság öntött el. Azt hiszem akkor bőgtem. Nem sírtam, hanem bőgtem. Zayn ott ült bent Viki mellet. A kezét szorosan fogta és őt nézte. Könnycseppek gördültek le az arcán és a szemén látszott a remény. A remény, hogy Viki jobban lesz.

Én csak elmosolyodtam és  odafordultam Eszterhez, aki egy üveg vizet tartott felém.
-Köszönöm-nyúltam érte. Lecsavartam a kupakját és belekortyoltam. Csak akkor jöttem rá, hogy én tényleg nagyon szomjas voltam, ezért mohó módon megittam az egész palack vizet.
-Sziasztok!-lépett hozzánk Liam, aki mögött megláttam a többieket is.
-Sziasztok. Láttam, hogy itt vagytok, mert Zayn már bent volt!-mondtam miközben mosolyra húztam a számat.
-Igen, előre sietett, mert látni akarta a barátnőjét-felelte Harry, mire egy köhintést lehetett hallani a háta mögül- ÓÓ, igen! Hoztunk még valakit aki szeretné látni Vikit!
-Kit?-ráncoltam össze a szemöldököm, mire Harry félrelépett.
-Úristen!-mondtam örömömben.