28. Fejezet~Mi történt?

Sziasztok. Kaptunk egy nem túl jó kommentet, illetve Viki szempontjából nem jó kommentet. Az rendben van, hogy nem szeretsz valakit a blogban, de nem kell lehúzni. Ez nem eshet jól senkinek sem. Ráadásul Viki az egyik főszereplő és az egész blogot ő kezdte el, szóval, ha szereted a blogot akkor neki köszönd. Az egész történet az ő ötlete volt. Szóval, mielőtt megint ilyen megjegyzést küldesz, gondolt át a fentieket. Bocsánat ezért a hosszabb gondolatsorért, de le kellett írnom.
Szóval.. kezdtünk egy másik blogot is, amiben a fiúk nem olyan főszereplők, mint itt. My Brother Is A Spy
Szóal... Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam, de alig volt időm :( De azért remélem tetszeni fog és nem haragszotok :( Jó olvasást!
by: Petra xx

-Úristen!-ugrottam fel örömömben -Eleanor, te..?
 - Hogy kerülök ide?-nevetett fel, majd pedig a mosolygós arcának már nyoma sem volt.Komoly és szomorú lett- Hallottam, hogy mi történt. Egyből összepakoltam és felhívtam Louist. A fiúk felvettek a repülőtérnél és idehoztak.
-Örülök, hogy itt vagy-öleltem meg.
-Én is örülök, hogy látlak!-mondta, majd Eszter felé fordult-És te meg Eszter vagy, igaz? Te voltál ott a magyarországi koncerten?
-Igen-felelte a barátnőm.
-Viki melyik szobában van?-kérdezte El, majd pedig bekísértem a kórterembe, ahol Zayn még mindig az unokatesóm mellett ült.
-Te jó ég!-kapott a szája elé Louis barátnője, majd odaszaladt az ágyhoz. Úgy látszik nem számított rá, hogy ennyire rosszul van. Őszintén szólva, amikor bekerültünk a kórházba, én sem számítottam rá, hogy ennyi idő után is ilyen állapotban lesz. -De ugye minden rendben lesz vele?
-Persze!-vágta rá Harry, mire lesütöttem a szememet.
-Te ezt honnan veszed?-kérdeztem döbbenten.
-Te mondtad!-vágta rá.
-Én nem mondtam ilyet!
-De!
-Nem Harry, miért mondtam volna ilyet, ha egyszer nem tudják, hogy Viki felébred-e egyáltalán?-kérdeztem idegesen, majd pedig a számra tettem a kezem. Mindenki döbbenten nézett rám, majd hátrafordultam. Zayn csalódott arcával találtam szembe magam.
-Ez ugye nem igaz?-kérdezte könnyes szemekkel.
-Sajnos, de -ültem le mellé.
-Miért nem mondtad el?
-Mert nem akartam, hogy bármelyikőtöknek is rossz legyen! Alig bírtam magamban tartani, de úgy éreztem így a legjobb.
-De, hogy gondoltad ezt? Egyszer csak bekövetkezik a legrosszabb, miközben mi naivan reménykedünk, hogy felébred?-osztott ki Zayn.
-Valójában....-hebegtem-Valójában fogalmam sincs, hogy hogy gondoltam.
Ezek után mindenki rémült arcával kellett szembesülnöm. Pont ezt akartam elkerülni, hogy mindenki szomorú legyen. Eleanor is még csak most érkezett, de máris rossz lett a kedve. Szomorúan sétáltam végig a szobán az ajtó felé, ami abban a pillanatban kicsapódott. Hát mit ne mondjak, ha Liam nem ránt vissza, én már régen tapéta lennék.
-Már nem azért, de kopoghatnának!-mondta Harry a bejövő orvosnak és a nővéreknek- Majdnem felkenték a falra a barátnőnket!
-Bocsánat, de jöttünk a mai vizsgálatra!-felelte az orvos, majd mivel látta, hogy senki sem mozdul meg hozzátette -Ez azt jelenti, hogy ki kéne menniük.
Erre a kijelentésre majdnem mindenki felpattant. Zayn még mindig ott ült az ágynál és úgy tett mintha nem hallotta volna. Vagy lehet, hogy nem is hallotta.
-Ez magára is vonatkozik!-szólt oda neki a doki, mire felnézett. Mivel látta, hogy egyikünk sincs a szobában ő is felállt és az ajtó felé sétált.
Mi Niall kérésére a büfébe igyekeztünk, ahol elidőztünk egy ideig.
-Szerintetek sajtos szendvicset vagy simát vegyek?-tűnődött az ír manó.
-Niall, nem tudom, de rajtad kívül mindenki tudott dönteni! Légyszives haladj, mert feltartod a sort!-sürgette Louis.
-Öhm...Akkor kérek mindkettőből!-szólt oda az eladónak, aki csak bólintott és odaadta neki a szendvicseket. Nialler gyorsan elvette és követett minket az asztalokhoz, ahol mellém telepedett és már mohón neki is esett az ételének. Mi csak tágra nyílt szemekkel néztük, ahogy rekord ídő alatt befalja a szendvicseit. Eddig is tudtuk, hogy mindent, mindig és mindenkor megeszik, de körülbelül fél perc alatt megette.
-Niall, te hogy tudsz ilyenkor is ilyen gyorsan enni?-kérdeztem döbbenten.
-A kaja megnyugtat-töröltem meg a száját a szalvétájával.
-Huhh. Jó neked-feleltem, majd én is beleharaptam a sajátomba. Niall eközben még visszament venni 4 fánkot. Húha, tényleg tud enni.
Miután felvásároltuk a büfé fél ételellátmányát, Eleanor, Eszter és én felrohantunk a kórterembe. Amikor benyitottam az orvos éppen az ágy előtt állt, ezért nem láttam a barátnőmet. Már láttam, hogy vége van a vizsgálatnak, ezért benyitottam, mire az orvos félreállt én pedig majdnem összeestem. A szemembe könny szökött és az ágyhoz rohantam. Nem, ezt nem rossz értelemben tettem. Ez örömkönny volt.
Viki felém fordult és elmosolyodott. Az ágyon ült, miközben az orvos mindenféle információval látta el.
Ezután mindenki kiment, ezért csak El, Eszter és én maradtunk ott az unokatseómmal.
-Viki, minden rendben?-mentem oda, majd pedig megöleltem,amit nem viszonozott. Amikor elengedtem elég furán nézett rám.
- Te miért ölelgetsz?-kérdezte döbbenten.
-Hát...Máskor nem zavart-mondtam furán, mert nem értettem, hogy mi baja van.
-Mi az, hogy má...máskor?-hebegte-Is..Ismerlek?-kérdezte döbbenten, mire hátranéztem a lányokra könnyes szemekkel. Ők is furán néztek ránk, majd pedig közelebb jöttek az ágyhoz.
-Mire emlékszel?-kérdezte Eleanor.
-Miért? Én ezt nem értem! Valójában azt sem tudom, hogy miért vagyok itt!-mondta, majd pedig vettem egy nagy levegőt.
-Tudod, elmentünk korcsolyázni és beverted a fejedet.
-Veletek? De azt sem tudom, hogy kik vagytok.
-Én az unokatestvéred vagyok, Petra-mondtam szinte sírva.
-Én Eleanor vagyok, Louis barátnője-mutatkozott be El is.
-És ki az a Louis?-kérdezte döbbenve Viki, majd pedig úgy döntöttem, hogy elkezdek mindent a legelejéről.  Elmeséltem neki mindent, amit kellett, de sajnos ő semmire sem emlékezett. 
-Mi történt?-nyitott be Zayn, majd pedig a szeme elkerekedett és odarohant Vikihez, majd pedig megölelte.

-Ő lenne Zayn, igaz?-kérdezte az unokatesóm, mire mindenki elkezdett bólogatni. A többiek is megjöttek és mindenki döbbenten nézett a felébredt betegünkre.
Zayn is kérdőn felém nézett, arra utalva, hogy a barátnője miért nem emlékszik rá. Én csak megráztam a fejemet, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi történt. Abban viszont biztos voltam, hogy nem jó dolog.
-Jó napot!-lépett be egy ápolónő- Khm..Szóval, meghoztam a teszt eredményeit ami azt mutatja, hogy Miss Tonkinnak amnéziája van.
-MI?!-kérdezte szinte üvöltve Harry-Az nem lehet!
-Tényleg sajnálom-mondta a nővér, majd pedig lerakta az asztalra a papírt amin az eredmények voltak, aztán kiment.
-Most már tényleg nem értek semmit! Mi folyik itt?-kérdezte Viki, mire mindenki ránézett.