
Az ajtó nyílt és a nevemet mondták, ami csak egyet jelentett. Azt, hogy készen kellett állnom az elkövetkezendő pár órára. Készen álltam? Nem, viszont meg kellett tennem. "Innen nincs visszaút. Én egészséges szeretnék lenni, minden fajta fájdalom és szenvedés nélkül!"-ilyen gondolatokkal vágtam bele. Zayn, aki elkísért, kikapta a kezemből a levelet és még utoljára bólintott egyet biztatásként, miközben azt suttogta: 'Menj!'. A válaszom egy keserű mosoly volt, mielőtt begurultam volna a pokolba.
Nem sok emlékem van a bent töltött időmről, talán az utolsó pillanattöredék, amikor megkaptam az altatókat, amik meghozták a hatását.
Borzalmasan sírtam. Fel akartam ébredni. Rá kellett jönnöm, hogy ez az álom nem a többiekről szól. Nem, nem is rólam. Az összes eseményben szerepelt egy ember, aki számomra a legfontosabbak közé tartozik. Ez az álom Liamről szól. Borzalmasan hiányzik. Talán erre csak most ébredtem rá igazán, álmomban. Érdekes, igaz? Álmomban talán okosabb vagyok?
Behunytam a szemem és erősen koncentráltam, hogy felébredjek, de ez nem rajtam múlik. Visszamentem a szobából ,ahonnan indultam és utoljára végignéztem még egyszer az összes ablakot. A szívemben maró fájdalom lett úrrá, ezért megszaporáztam a lépteimet. Amint a szobához értem, a többi fény kihunyt, és csak abból a helyiségből szűrődött ki halvány fény, ahonnan elindultam. Megszokás hatalmából benéztem, amikor megláttam magamat az ágyon. A szemem csukva, a testem elgyengülve. A bal oldalamon Liam fogta a kezemet, a szeme megtelt könnyel, ami a kezemre hullott. Ezt látva, a lábam megremegett és összeestem. "
A szemhéjam megremegett és óvatosan kinyitottam a szememet. A fény szokatlan volt, ezért hunyorogva próbáltam kitalálni, hol lehetek. Pislogtam néhányat és végül megráztam a fejem. A kezemen különös melegséget éreztem, ezért odapillantottam.A kezemet egy másik kéz fogta gyengéden. Egyre feljebb vittem a pillantásomat, amíg meg nem láttam a karhoz tartozó alakot is.

-Hogy érted, hogy álmodsz?Mi történt?-kérdezte, és én akkor kezdtem felfogni, hogy ez nem álom. Ott állt előttem teljes életnagyságban. Annyi mindent akartam kérdezni, de egy szó sem jött ki a torkomon. A szemembe könny szökött, mire leült mellém az ágyra és szorosan átölelt. Összeszorítottam a szememet és próbáltam egyenletesen levegőt venni, kisebb-nagyobb sikerrel. Mély lélegzetet vettem, mire elengedett.-Hogy érzed magad?-kérdezte kis mosollyal az arcán.
-Ne viccelj! Nem én... nem én voltam bezárva több napig-feleltem halkan és erőtlenül. Fürkészve figyeltem minden megmoccanását, mire egy kisebb heget véltem felfedezni a szeme alatt. Óvatosan megérintettem a helyet, mire ő rátette a kezét az enyémre.
-Ne aggódj. A rendőrség kitett magáért-suttogta-És.. csak, hogy tudd. Talán nem voltál ott, de te tartottál életben. Ha nem tudom, hogy jó helyen vagy, talán....-folytatta, mire a kezemet a szájára helyeztem. Nem kellett kimondania. Elmosolyodott, mire a fejét közelebb helyezte az enyémhez. Én is elmosolyodtam és hagytam, hogy megcsókoljon. Amikor ajkaink szétváltak, megszólalt.
-Gondolom, szeretnéd látni a többieket is-mondta, mire kikiabált a többieknek. Az ajtó nyílt és egyszerre rontott be rajta Eleanor, Louis, Niall , Eszter és Harry. A szemem felcsillant és majd' kiugrottam a bőrömből. Mármint, amennyire műtött lábbal lehet ugrálni.
-Sziasztok!-öleltek meg egyesével, miközben én a könnyeimmel küszködtem. Utoljára Zayn lépett be az ajtón. Az arca komor volt, ezért az én jókedvem is csökkent. Aggódóan néztem Zaynre, aki rám nézve halványan elmosolyodott, majd a kezembe nyomta a kis levelet. Gyorsan és idegesen olvastam el azt a pár szót, ami benne állt. Mindenki a levél felé görnyedt és különböző reakciókkal néztek felváltva Zaynre és rám.